Szegeden szülők leragasztott szájjal tiltakoztak

2022. december 8. – 09:09

Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Szegeden kora délelőtt együtt demonstráltak szülők, tanárok és diákok. A Radnóti Miklós gimnázium előtti kis téren az Egységes Szülői Front tartott akciót: leragasztott szájú emberek tartották a kezükben A CSEND NEM REND mondatot kiadó betűket. Azután az iskolából kijött két diák, leszedte a ragasztót a szájakról, és a résztvevők felolvasták a tiltakozás 9 pontját. A sztrájkoló tanárok is kijöttek, ők a bekeretezett felkiáltójelet rajzolták a kezükbe, és a felolvasás alatt felmutatták. Ezután néhány percig mindannyian együtt skandálták a „csend nem rend”, és a „ne féljetek, veletek vagyunk” jelmondatokat.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!