Pécsen tanárok személyes egyeztetést kezdeményeztek a Tankerületi Központ vezetőjével

2022. december 8. – 10:16

Gűth Ervin
Pécsi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Országosan is kevés pedagógus tiltakozik határozatlan idejű polgári engedetlenséggel, ahogy a pécsi művészeti gimnázium több tanára. Mivel egyáltalán nem veszik fel a munkát, amíg a követeléseik nem teljesülnek, így csütörtök reggel csak a tiltakozó diákokat biztató taps idejére jelentek meg az iskolánál. Ezután a Telex kérdésére elmondták, hogy személyes egyeztetést kezdeményeztek a Pécsi Tankerületi Központ vezetőjénél, aki két jogász társaságában fogadta őket. A kétórás beszélgetésen a megjelent öt pedagógus számára is kiderült, hogy a tankerületi vezető is érti, átérzi a problémáikat, ugyanakkor az álláspontok nem igazán tudtak közeledni.

Fotó: Gűth Ervin / Telex
Fotó: Gűth Ervin / Telex

Kérték a vezető segítségét a céljaik elérésben, de a tankerület elsősorban a törvények és szabályok betartatására törekszik, míg a pedagógusok változásokat szeretnének elérni. Az egyik tiltakozó tanár szerint egyáltalán nem egyértelmű a polgári engedetlenség megítélése, ezért a kirúgás is következetlen intézkedés. Egy másik pedagógus kiemelte, hogy ő „papír” kérdést sem tudja elengedni, mert annyira szimbolikus, hogy tanárként saját költségen kell fénymásolgatni, de szülőként is papírokat kell bevinnie a gyerekei iskolájába, hogy azok dolgozatot tudjanak írni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!