Káoszkormány, szocialista idők, hiánygazdaság – reakciók a benzinárstop eltörlésére

2022. december 6. – 23:59

Másolás

Vágólapra másolva

Rendkívüli kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kormány megszünteti a benzinárstopot, kedd 23 órától piaci áron lehet üzemanyagot vásárolni Magyarországon. Hamar reagáltak az ellenzéki pártok.

A Jobbik szerint a benzinár korlátozása azt eredményezte, hogy „Magyarország a szocialista időket idéző hiánygazdasággá vált”. Közleményük szerint ők ugyan egy éve átmeneti megoldásként javasolták az ársapkát, de egy olyan országban hisznek, ahol „nem kommunista eszközökkel akadályozzák a vállalkozásokat”.

Márki-Zay Péter Facebook-posztjában megosztotta azt a Fidesz-közleményt, ami novemberben arról szólt, hogy akkor lenne Magyarországon országos üzemanyaghiány, „ha a dollárbaloldal lenne hatalmon”. Ezt a közleményt itt lehet elolvasni. A volt közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint a Fidesz lelepleződött, hogy „valójában ők is baloldaliak, és Gyurcsány kottájából játszanak”.

A Momentum emailben küldött reakciót a „káoszkormány késő esti bejelentésére”, amiben csak annyi állt idézőjelben, hogy „ezek legalább kormányozni tudnak”, illetve egy mondat, mintha valaki véletlenül küldte volna el a levelet: „Bocs, nem ide.”

Az LMP közleménye szerint már „hónapok óta teljesen egyértelmű volt, hogy a kormány politikája fenntarthatatlan”, a párt szerint nem alakult volna ki válság, ha idén nyáron bevezetik a klímabérletet, ahogy ők azt javasolták. A párt szerint az egyetlen megoldás erre a helyzetre a „radikális zöldfordulat” – áll a közleményükben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!