Demonstráció a parlamentben: kivezették a Tanítanék Mozgalom tanárait és diákjait

2022. december 5. – 17:24

Másolás

Vágólapra másolva

Az oktatási rendszer összeomlásáról és a pedagógusok elkötelezettségéről kezdett el beszélni Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője hétfőn az azonnali kérdések órájában, amikor az ülést vezető Latorcai János félbeszakította.

„Bocsánatot kérek képviselő úr, sajnos a karzaton rendzavarás történt. Olyanok jelentek meg, akik politikai demonstrációt tartanak.”

A parlamenti közvetítésben nem mutatták, de a karzaton felálltak a Tanítanék Mozgalom pedagógusai és diákjai. Először megmutatták a kilenc követelésüket, majd hátat fordítottak, és fekete színű pólójukon fehér betűkkel a Tanítanék szót formázták meg. Az akciót Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője közvetítette a Facebookon.

Az ülésvezető azt mondta, hogy a házszabály szerint tilos a karzaton véleményt nyilvánítani. „Arra kérem, hogy távozzanak, mert van keményebb késztetőeszközünk is, és nem szeretnék ahhoz folyamodni” – fogalmazott a KDNP-s Latorcai, majd szünetet rendelt el.

„Felkérem az Országgyűlés Hivatalának munkatársait, hogy ürítsék le a karzatot”

– rendelte el pár másodperccel később.

„Ha a döntéshozók nem jönnek el hozzánk, mi megyünk hozzájuk!” – írták a Tanítanék Mozgalom Facebook-oldalán az akcióról. A mozgalom képviseletében tanárok és diákok hívták fel a döntéshozók figyelmét az oktatás rendszerszintű válságára és a kilenc követelésükre.

A demonstráció után sajtótájékoztatót tartottak, ahol Törley Katalin azt mondta, hogy az elmúlt időszakban nagyon fontos dolgok történetek az oktatási tiltakozás terén, de ennek ellenére sem a területet felügyelő Pintér Sándor miniszter, sem a miniszterelnök nem szólalt meg.

„Azt gondoltuk, hogy közvetlenül bevisszük a problémáinkat a parlamentbe, hogy az állampolgárokat képviselők, választott képviselők is tisztában legyenek azzal, hogy nem egyszerű bérkövetelésekről van szó.”

A parlamentben történtekre úgy reagált: „Ami most történt, az beleillik abba a sorba, amit már eddig is megtapasztalhattunk.” Az Egységes Diákfront képviseltében Székely Eszter azt mondta, hogy hiába az ezreket megmozdító tüntetések, válaszra egyszer sem méltatták őket, ezért döntöttek úgy, hogy az az egyetlen esélyük, ha szemtől szemben állnak a képviselőkkel. Papp Gábor, a Tanárok a Tanárokért tagja arra kérte pedagógus kollégáit, hogy csatlakozzanak a munkabeszüntetéshez, mert „nem hagyhatjuk, hogy bármit megtegyenek velünk”. Hozzátette: a mostani tiltakozás nem csak budapesti, mert a hétfői munkabeszüntetéshez csatlakozó iskolák harmada vidéki.

A szünet után Csárdi Antal folytatta a felszólalást a parlamentben. Arról kérdezte a kormányt, hogy szerintük „kinek használ az az erőszak, abúzus”, amit a kormány a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokkal szemben alkalmaz. Vajon az használ-e a szülőknek vagy a diákoknak? És terveznek-e további elbocsátásokat? – kérdezte az LMP képviselője.

A kormány részéről Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára arról beszélt, a szelfizés a tüntetéseken megy a baloldalnak, a cselekvés azonban nem. Az államtitkár szerint az ellenzék a Facebook-posztokkal nem segít a pedagógusoknak. Úgy fogalmazott, a kormány a tárgyalásokban hisz, ők már legalább egy tucatszor leültek a szakszervezetekkel megbeszélésekre, sőt, a Belügyminisztérium a szülőket is kérdezi a közoktatásról. Azt nem tette hozzá, hogy a szülői kérdőívet a Szülői Hang azért kifogásolja, mert szerintük abba a kormány beleszőtte a propagandát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!