Törley Katalin Maruzsa Zoltánt, Pintér Sándort és Orbán Viktort is lemondásra szólította fel

2022. november 30. – 19:02

Másolás

Vágólapra másolva

„Sokkal-sokkal dühösebb vagyok, mint két hónappal ezelőtt” – kezdte beszédét a Kölcsey Gimnázium októberben elbocsátott tanára, Törley Katalin. Majd felolvasta a Belügyminisztérium ma megjelent közleményét a tanárok kirúgásának okáról, amit a tömeg hangosan kifütyült. Azt mondta, ezt a közleményt korábban adták ki, mint hogy a tanárok megtudták a kirúgásukat.

A kormány egymillió gyereken akar bosszút állni?

– tette fel a kérdést Törley. Ezt követően sorra vette, hogy kiket rúgtak ki: van köztük végzős osztályfőnök, pályakezdő tanár és – a kirúgott tanárokról részletesen ebben a cikkünkben írtunk. A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint nem véletlen, hogy most történtek kirúgások: Törley szerint jelenleg az országban nincs benzin, nem jön pénz az EU-tól, de a kormány most kezd el bosszút állni a tanárokon. A kirúgott tanár végül Maruzsa Zoltánt, Pintér Sándort és Orbán Viktort is lemondásra szólította fel.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!