„A diákok tanulni járnak az iskolába, de hogyan tanuljunk, ha elveszik a tanárainkat?”

2022. november 30. – 19:57

Másolás

Vágólapra másolva

Az Eötvös József Gimnázium egyik diákja azt mondta: végtelenül sunyi lépés volt, hogy a közlemény megjelenésekor nem közölték az érintett iskolákat. Azt mondta, hogy a bejelentés után együtt síró tanárokat és diákokat látott a folyosókon. Szerinte az a legfelháborítóbb, hogy az egészet úgy állítják be, mintha ez a diákok érdeke lenne.

„A diákok tanulni járnak az iskolába, mondják. Kérdezem én: hogyan tanuljunk, ha elveszik a tanárainkat?”

– mondta. Felháborítónak tartja, hogy az EU-s pénzektől teszik függővé a tanárok béremelését. A diák szerint a tanárok kirúgásával az volt a cél, hogy eltereljék a figyelmet az EU-s források részleges felfüggesztéséről. Elmondta, hogy a hatalom tudja, hogy náluk van az erő, és nem szabad hagyni, hogy elbizonytalanítsák őket. „A diákság megingathatatlan, itt vagyunk, itt leszünk és nem hagyjuk” – zárta beszédét.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!