„A Mol meglépte a létező legaljasabb húzást” – a túlélésért küzdenek a független kutak

2022. november 30. – 16:39

„A Mol meglépte a létező legaljasabb húzást” – a túlélésért küzdenek a független kutak
Ársapkás árak az egyik független gyöngyösi benzinkúton – Fotó: Zách Dániel / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Két liter benzinnel nagyjából 25 kilométert lehet autózni, de pontosan ennyit vehetnek egyszerre a magánügyfelek az egyik független gyöngyösi benzinkúton, ahol több száz kis töltőállomáshoz hasonlóan számolják a perceket az állami árkorlátozás megszüntetéséig. Az autósok egy része mérgelődik, mások viszont hülyeségnek tartják a 480 forintos ársapkát, amely miatt egyre több helyen nem lehet tankolni Magyarországon, és eleve többet fogyasztunk, mint az állami árszabályozás bevezetése előtt.

„Két hónapja autózom, de eddig egyszer sem töltöttem tele” – meséli egy fiatal nő tankolás közben, de arra nem számít, hogy másodperceken belül kattan a töltőpisztoly, és nem folyik több benzin a húszéves Volkswagen Golfba. A kútoszlopon hosszú üzenet ad magyarázatot a megszakított tankolásra. Az üzemeltető másfél hete több helyre kiírta, hogy

„eljött a nap, amikor a Mol mindenféle nevetséges és mondvacsinált ürüggyel meglépte a létező legaljasabb húzást, és nem szolgálja ki a kis családi, vidéki benzinkutakat, többek között bennünket sem”.

Azóta egyszerre legfeljebb két liter 480 forintos benzint, illetve gázolajat adnak a lakossági ügyfeleknek. A golfos nő laposan pillant fel baseballsapkája alól, 960 forinton áll a számláló, a hirdetményen tűnődik, majd rám néz, mintha tőlem várna magyarázatot a helyzetre, amelyben az ismert olajtársaságok árnyékában létező benzinkutak magánügyei ilyen közleményeken keresztül válnak közüggyé.

Most akkor lehet tankolni, vagy nem? Mindkét válasz érvényes a tizenöt éve létező, de a kilencvenes évek formai jegyeit hordozó Avia-kúton, ahol napi rutinná vált a fogyatkozó túlélési lehetőségek átgondolása. Nyitott farmerkabátja alatt szűk felsőrészt visel a nő, autóból kiszállva nagyon hideg a délelőtt, ezért besiet a shopba, ahol az egyik sarokban egy autószerelő kanalazza az ebédjét. A lencsefőzelék illata szétárad a néhány négyzetméteres üzletben, az árukészlet szűkös, de van vontatókötél, mindenféle motorolaj, ablaktörlőlapát, illetve a Nemzeti Együttműködés Rendszerére nézve kevésbé kellemes szimbólum: üzemanyag-átfejtő cső.

A filléres Golfba máskor legfeljebb ötezer forintért töltenek üzemanyagot, tudom meg később, pedig aligha szenvedélyes kútlátogató ez a nő. Inkább ahhoz a tömeghez tartozik, akiknél a teletankolás gyakorlatilag nem létezik, mert soha nincs együtt ennyi pénz, az autózás viszont alapszükséglet.

Fotó: Zách Dániel / Telex
Fotó: Zách Dániel / Telex

A Volkswagen alacsony, bizonytalan beszédű gazdája kisgyerekkel van otthon egy közeli településen. Vigyáznia kell, hogy ne fusson ki a pénzből. Szép a szemem, veti még oda, amikor már épp azt hiszem, nem lehetne abszurdabb ez a délelőtt Gyöngyös külvárosában, de mást igazán nem akar mondani az üzemanyag-takarékossági szokásairól. Bevágja a vezetőoldali ajtót és elhajt annyi benzinnel, amennyi hazáig elég, esetleg egy újabb körre, vissza a kúthoz.

Percekig nem jön helyette senki, egy piros Suzuki Splashből elolvassák a kiírást, majd az autó továbbhajt. A céges ügyfeleknek fenntartott gázolajkiadó oszlopok egyikén munkagépet töltenek tele, ezután megint csend, és ez így megy már lassan két hete Boári Botond, a Szurdokpart úti töltőállomás tulajdonosa szerint. A Független Benzinkutak Szövetsége a Telex kérdésére nem árulta el, hogy jelenleg hány tagja van, de a becslések szerint pár száz kutat összefogó szervezet láthatóan nem nagyon tud elérni semmit a minisztériumban.

A többi taghoz hasonlóan Boári is úgy érzi, szinte minden fentről jövő döntéssel romlott a úgynevezett fehér kutak helyzete, amelyek egyetlen nagy lánchoz sem tartoznak, ezért nem élvezik azok gazdasági erejét sem. Gépész László, a szövetség alelnöke válaszában azt írta, hogy a kis kutak életben maradása ellátásbiztonsági kérdés. Úgy látja, a függetlenek az állami beavatkozás előtt jelentős mértékben korlátozták a nagy kútláncok árszabályozó hatását is, hiszen mindig kínáltak olcsóbb választási lehetőséget, ami az alelnök szerint alapvető fogyasztói, ha tetszik, társadalmi érdek.

A Független Benzinkutak Szövetsége most azért lobbizik, hogy az érintettek hozzájussanak a veszteségeiket némiképp ellensúlyozó állami támogatás negyedik negyedévre vonatkozó részéhez. Kezdeményezték a jelenlegi szabályozás hibáinak kijavítását, illetve az ársapkarendszer átalakítását is. Eddig sikertelenül.

A 2021. november 15-én bevezetett üzemanyagár-korlátozás korai időszakában az összes kis és nagy benzinkúthoz hasonlóan Boáriék is kénytelenek voltak benyelni a nagykereskedelmi és a 480 forintos hatósági ár közti veszteséget. Ekkor arra kértek mindenkit a Facebookon, hogy ne jöjjön tankolni, mert minden eladott liter 25-35 forint veszteséget termelt.

Most azt mondja, ha nem lenne a szövetség, a független kutak költségvetési támogatását sem vezették volna be később, illetve nem lépte volna meg az állam a nagykereskedelmi árra vonatkozó szabályozást. Ez utóbbi egyfelől rendezte a helyzetet, másfelől viszont kiűzte az országból az importőrök zömét, így most benzint szinte egyik cég sem hoz Magyarországra, mert könnyedén el tudják adni máshol. Piaci áron kapható gázolajat egyébként egy szlovákiai beszállítótól vásárol a városszéli Avia-kút, és azt úgy ahogy el is lehet adni egy szűk ügyfélkörnek.

Fotó: Zách Dániel / Telex
Fotó: Zách Dániel / Telex

Mindez nem megoldás, mert sem a 350 forintos Hell energiaital, sem a 990 forintos VIP autóillatosító, sem a többi tipikus benzinkúti termék nem menti meg a kevesek által ismert gyöngyösi helyet. Képtelenség hosszútávon kimozogni a magánautósoktól származó bevételek drámai csökkenését. Egyelőre kitartanak, mert néhány környékbeli vállalkozás itt tankolja meg a teherautóit vagy éppen a mezőgazdasági gépeit. Ezek az üzletek is elveszhetnek viszont, hiszen mint Boári állítja, a Mol üzletkötői olyan egyedi ajánlatokkal halásszák le a kis kutak ügyfélkörét, amelyekkel azok nem kelhetnek versenyre.

„Vérlázító, hogy az évi öt-tízezer litert igénylő végfelhasználók ugyanolyan áron kapják a Moltól az üzemanyagot, mint mi, akik milliós mennyiségben vásárlunk. Az is bosszantó, amikor ki kell szállítanom a gázolajat a partneremnek, akkor nekem a szabályok miatt a megrendelt 5-6000 litert egy óra alatt át kell engednem a kútoszlopon és a számlálón, a Mol tartályautója viszont közvetlenül a vevőhöz szállíthatja” – fakad ki Boári, aki szerint ezekkel a feltételekkel egyetlen független kút sem tud versenyezni, de hozzáteszi, hogy az esetleg bezáró helyek nem kellenek az óriáscégnek, csak a forgalmuk. Igaza lehet, hiszen pár napja még Budapesten, a Mészáros utcában is kifogyott a Mol töltőállomásának készlete. Ilyenkor nem túlságosan logikus a hálózatbővítés.

Bóklászom egy kicsit az üres telepen, nagyon erős az atmoszférája a spórolás miatt szűkített nyitva tartással működő családi benzinkútnak. Most, hogy a Mol egyáltalán nem szállít ide üzemanyagot, furcsa helyzet alakult ki, hiszen a kétliteres vásárlási limit elődje a néhány héttel korábbi ötliteres korlátozás volt, de az okok azonosak. Azért fékezik az eladásaikat, mert a szabályok szerint be kell zárnia a benzinkútnak, ha egy héten belül összesen negyvennyolc órán át nem tudja kiszolgálni lakossági ügyfeleit a 480 forintos üzemanyagokkal. Ha viszont bezár, azt sem forgalmazhatja, amin van némi haszna. A tartályokban már csak pár ezer liter maradt az olcsóbbikból, Boáriék pedig nem akarnak megszűnni, hát ezért kattannak olyan sűrűn a pisztolyok.

Ádám szerint ez az árkorlátozás egyre többeknek nem tetszik. Gázolajat vásárol BMW-jébe a szomszédos porfestő üzem gazdája, és kezdi megunni, hogy hetente vitatkozik barátaival a világpiactól független magyar üzemanyagárak értelméről. Lámpákat gyártó cége korábban 1,6 millió forintos gázszámlákat fizetett, és a termékeiket 1000 forintos darabáron értékesítették egy bútoráruháznak. A legutóbbi gázszámlán viszont már 12 millió forint szerepelt, így a lámpák árát is ötszörözni kellett. Ádám szerint az üzemanyagárstop hülyeség, mert miközben olcsón tankolunk, máshol megfizetjük a különbözetet, ráadásul sokan fölöslegesen autóznak, pusztán csak mert olcsóbb.

Fotó: Zách Dániel / Telex
Fotó: Zách Dániel / Telex

Erre a képzetre erősít rá a Mol is, amely a nagy kutakon rendszeresé váló készlethiányt részben azzal magyarázta, hogy a hatósági ár bevezetése és az import drasztikus visszaesése óta kimagasló a kereslet, amely jelenleg közel a másfélszerese az egy évvel ezelőttinek.

Boári Botond szerint a független benzinkutak szempontjából kritikus lesz a jövő év. Mindenki várja, hogy a következő kormányzati bejelentés már az árkorlátozás eltörléséről szól majd, vagy legalább felvetik ezt a lehetőséget, mert ha ez nem történik meg, akkor az általában családi vállalkozásként működő kis töltőállomások felélik a tartalékaikat és megszűnnek. Esetleg még ez előtt megbírságolják őket több millió forintra, mert egy kedvezményre nem jogosult autóst is hatósági áras üzemanyaggal szolgálnak ki.

A Gyöngyös peremén evickélő kút tulajdonosa beszélgetésünk idején nem sejtheti, hogy a nagyok, vagyis az úgynevezett színes kutak helyzete hasonlóan súlyos a városban. A szinte elnéptelenedett független benzinkúttól a városközpont közelében lévő Lukoilhoz megyek. Érdekel, miért fénylik az út menti kijelzőn, hogy Diesel 480.0, miközben a hatósági áras gázolaj, illetve a drágább, literenként körülbelül 700 forintos prémiumváltozat pisztolya egyaránt le van takarva. A lukoilosok nem nyilatkoznak, de láthatóan ez a kúthálózat is követi az árkorlátozásokból adódó egyéb korlátozások szokásrendjét. November 10. óta egyszerre csak két kiló búzalisztet, kristálycukrot, két liter sütőolajat adnak el, és bár sok egyéb szabályt is kiírtak a kassza környékére, az összes ugyanabba a sorba illik, mint bármilyen állami beavatkozás a piaci folyamatokba: előbb-utóbb kiderül róluk, hogy értelmetlenek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!