Kovács Zoltán a Magyar Nemzetnek: A valóság a mi oldalunkon áll

2022. november 28. – 08:29

Másolás

Vágólapra másolva

Interjút adott a Magyar Nemzetnek Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, és rögtön az elején a legfrissebb nemzeti konzultáció kitöltését szorgalmazta.

Ez az a kérdőív, ami elsősorban azokról a „brüsszeli szankciókról” szól, amelyeket Orbán Viktor is megszavazott. A kormány szerint ezek a szankciók okozzák az inflációt – egy friss felmérés szerint azonban a magyarok többsége ezt nem hiszi el. Csütörtöki adatok szerint csaknem 700 ezren töltötték ki, azóta ez a szám valamennyivel emelkedhetett.

„A polgárok azt is mondhatják, hogy egyetértenek azzal, ami az Európai Unióban zajlik az energiaszankciókat illetően, de azt is jelezhetik, hogy a kormány véleményével értenek egyet” – fogalmazott Kovács Zoltán.

„Az elmúlt tizenkét év fontos tapasztalata: a konzultációk sokat segítettek abban, hogy a nemzeti elkötelezettségű politika egyúttal pragmatikus is legyen. Mindig azt szoktuk mondani, hogy a valóság a mi oldalunkon áll” – mondta.

Szót ejtett a hazai baloldalról is, mint „az európai baloldal táskahordozóiról”, akik „ugyanazt a nótát fújják, mint az elvtársaik az EP-ben”.

A kérdező felvetésére elmondta a véleményét David Pressman amerikai nagykövet tevékenységéről is, akit a kormányhoz közel álló lapok „túlmozgásos áldiplomatának” neveztek. Kovács Zoltán azt mondta:

„kormányzati szereplőként udvariasabb leszek azzal kapcsolatban, hogy egy állam milyen nagykövetet küld, és ő hogyan viselkedik a fogadó országban. Mi mindig azt kértük a hazánkba akkreditált nagykövetektől, hogy a kölcsönös tisztelet alapján végezzék munkájukat. Egy nagykövetnek nem az a dolga, hogy a fogadó ország belpolitikájával foglalkozzon, hanem az, hogy a saját országát képviselje”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!