Novák Katalin: Azért is mentem el Kijevbe, hogy ma itt lehessek Kárpátalján

2022. november 27. – 11:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap délelőtt megérkezett Kárpátaljára. A Kárpáti Igaz Szó tudósítása alapján Novák először a kárpátaljai magyarság központjának tekintett Beregszászon járt, ahol részt vett a református templomban tartott adventi istentiszteleten.

Köszöntőjében a köztársasági elnök kiemelte, hogy kilenc hónapja tart a háború, vagyis épp annyi ideje, amennyi alatt egy új emberélet kifejlődik, írta összefoglalójában az MTI. Ezt az államfő az Ukrajnában lezajlott rombolással hozta párhuzamba, és mint mondta, a háború el tudja pusztítani az otthonokat, az épületeket, lerombolhatja az utakat, életeket olthat ki, de „a háború a szeretetet nem tudja elpusztítani”.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy Magyarország minden menekültet vendégként fogad, akik addig maradhatnak, amíg maradniuk kell. Azoknak a szerepére is kitért, akik otthon maradtak, és szolgálják a közösséget. Beszéde végén az államfő azt kívánta, hogy „mint már annyiszor a magyar történelemben, most is erősebben álljunk fel ebből a nehéz helyzetből”.

Novák Katalin köztársasági elnök a beregszászi református templomban tartott istentiszteleten 2022. november 27-én. Az államfő mellett Altusz Kristóf, a Sándor-palota diplomáciai igazgatója, Íjgyártó István, Magyarország kijevi nagykövete és Schanda Tamás, a köztársasági elnök kabinetfőnöke ül – Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Novák Katalin köztársasági elnök a beregszászi református templomban tartott istentiszteleten 2022. november 27-én. Az államfő mellett Altusz Kristóf, a Sándor-palota diplomáciai igazgatója, Íjgyártó István, Magyarország kijevi nagykövete és Schanda Tamás, a köztársasági elnök kabinetfőnöke ül – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A kárpátaljai magyar közösség tagjainak üzenve kijelentette: lélekben itt vagyunk 15 millióan, akik együttérzünk a bajbajutottakkal. Mint mondta,

számára ajándék, hogy a sokat szenvedett Kárpátalján gyújthatja meg vasárnap késő délután az első adventi gyertyát.

Később a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára ment, itt megkoszorúzta Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök emléktábláját, aki személyesen támogatta az intézmény elindulását. Ezt követően az államfő útja Csepére vezetett. Novák a Facebook-oldalán osztott meg képeket a kárpátaljai programjáról. A bejegyzésben azt írta: „Azért is mentem el Kijevbe, hogy ma itt lehessek Kárpátalján.”

A köztársasági elnök szombati kijevi látogatásáról itt írtunk, ebben a videóban pedig az elnök asszony stábja vágta össze az aznapi történéseket.

Novák Katalin gabonaszállítási lehetőségekről tárgyalt, találkozott Volodimir Zelenszkijjel, elítélte az orosz agressziót. Szerinte a feleknek vissza kell térniük a tárgyalóasztalhoz, meg kell nyitni a diplomáciai csatornákat, a végső cél pedig az igazságos béke elérése kell legyen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!