Novák Kijevben: Putyin felelőssége ezért a háborúért kristálytiszta

2022. november 26. – 16:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kijevbe látogatott szombaton Novák Katalin, dél körül rövid Facebook-bejegyzéssel, és egy képpel, amin Volodimir Zelenszkij ukrán elnök oldalán látható, jelentkezett be az ukrán fővárosból. A köztársasági elnök a kijevi látogatása után újabbat posztolt, itt arról írt, hogy „2022 a háború éve volt, 2023 pedig legyen a béke éve”. Az MTI szerint Novák többek között arról beszélt Kijevben, hogy

„A szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra, ezért jöttem ma Kijevbe és ezért támogatjuk a Gabona Ukrajnából elnevezésű kezdeményezést is”.

Novák a Gabona Ukrajnából projekt miatt kapott meghívást Kijevbe: Ukrajna a holodomor, az 1932-1933-as ukrajnai éhínség évfordulóján jelentette be, hogy egy programot indít, melynek célja az éhező országokba irányított gabonaexport támogatása. Novák arról beszélt, hogy Magyarországnak mint szomszédos országnak fontos a béke és a stabilitás, illetve

„Az élelmiszer-ellátási lánc biztosítása, és ezáltal az áruk zökkenőmentes áramlásának lehetővé tétele nem száraz szabadkereskedelmi vagy piacgazdasági kérdés, hanem az élet vagy halál közötti választóvonalat jelenti”.

Novák arról is beszélt, hogy Magyarország és az Országgyűlés megemlékezik a holodomorról, Magyarország 10 ezer tonna gabona Afrikába való szállítását finanszírozza, 3,5 millió dollár értékben a most meghirdetett program keretében.

Novák elítélte az orosz agressziót, emellett felhívta a figyelmet arra, hogy „az ukrajnai háború a legsürgetőbb és a legfontosabb kihívás a térségünkben. A feleknek vissza kell térniük a tárgyalóasztalhoz, meg kell nyitni a diplomáciai csatornákat, a végső cél pedig az igazságos béke elérése kell legyen, ez mindannyiunk érdeke”.

„Vlagyimir Putyin felelőssége ezért a háborúért kristálytiszta. Mi magyarok a kezdetektől fogva kiálltunk a felesleges vérontás, fájdalom és szenvedés ellen.”

A programban résztvevők közös nyilatkozatot is elfogadtak, amely szerint a háború kezdete óta 10 millió tonnányi mezőgazdasági termékkel kevesebb jutott a világpiacra, mint az előző év ugyanezen időszakában. Ez azt jelenti, hogy a világon több millió ember élelmezésbiztonsága került súlyos veszélybe. A nyilatkozat rögzíti, hogy Ukrajna a háború ellenére is aktívan dolgozik azon, hogy a nemzetközi partnerekkel együttműködve mezőgazdasági termékekkel lássa el a rászorulókat.

Novák Katalin vasárnap Kárpátaljára látogat majd.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!