27,5 millió forintos jutalmat kap a Google-től egy magyar fejlesztő

2022. november 23. – 21:44

Másolás

Vágólapra másolva

70 ezer dolláros, azaz mostani árfolyamon kicsit több mint 27,5 millió forintos jutalmat kap a Google-től egy 21 éves magyar fejlesztő, Schütz Dávid, mert komoly hibát fedezett fel az androidos telefonok azonosító és beléptetőrendszerében, és ezt jelezte is a Google-nek. Schütz a Szegedi Nap című újságnak azt mondta, egy véletlennek köszönhetően jött csak rá, hogy ha nem indítja újra az androidos telefont, és úgy állítja vissza a SIM-kártya kódját a PUK-kóddal, akkor nem lefagy a telefon, hanem feloldódik, ráadásul ezt a jelenséget több modellnél is reprodukálni tudta.

A Google-től sokáig nem kapott visszajelzést, aztán élő konferenciahívásban kellett demonstrálnia felfedezését a cég mérnökeinek, akik elismerték, valóban súlyos hibáról van szó, amit utána azonnal ki is javítottak. (via 444.hu)

Ez a hírünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!