Vádat emeltek Lagzi Lajcsi zsarolói ellen

2022. november 23. – 11:12

Másolás

Vágólapra másolva

Hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség öt ember, köztük egy ügyvéd ellen – áll az ügyészség közleményében.

A vád szerint tavaly júliusban egy férfi azzal kereste meg az ismert mulatós zenészt, Galambos Lajost, hogy 200 millió forintért cserébe azt ígérték, elintézik, hogy a zenész ellen folyamatban lévő büntetőeljárás letöltendő szabadságvesztés büntetés kiszabása nélkül záruljon le vele és feleségével szemben.

A vállalkozó magát hivatalos személynek adta ki (úgy, hogy nem rendelkezett sem ügyészi, sem más hivatalos személy kapcsolattal), a legfőbb ügyészre hivatkozott, mint aki elintézi az ügyet, majd a zenész jelenlétében kihangosított telefonon beszélt egy, a legfőbb ügyész „jobbkezeként” megjelölt személlyel, aki garantálta, hogy az eljárás alatt álló terhelteknek nem kell börtönbe vonulnia.

A zenész többször találkozott egy – a vállalkozó által ajánlott – ügyvéddel is, aki megerősítette, hogy a vállalkozó valóban képes kedvezően befolyásolni a bíróság döntését, és hozzátette, hogy ehhez védőként őt kell meghatalmazni a folyamatban lévő büntetőeljárásban.

Az ügyészség további két személyt is megvádolt, egyikük a vállalkozó hozzátartozója, aki aktívan támogatta őt az elkövetésben, míg a másik személy tudva a jogellenes ajánlatról, pénzért cserébe közreműködött a zenésszel történő kapcsolat felvételében.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje az ügyvédet és a vállalkozót végrehajtandó börtönbüntetésre, továbbá az ügyvédet végleges hatállyal tiltsa el a foglalkozása gyakorlásától. Amennyiben az előkészítő ülésen a vállalkozó beismeri a bűncselekmény elkövetését, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség mértékes indítványa – 3 200 000 forint pénzbüntetés mellett – 5 év börtönbüntetés. Az ügyben a Székesfehérvári Törvényszék fog ítéletet hozni.

A zsaroló korábban azt nyilatkozta, „az egész egy hülye ötlet volt”, egyedül találta ki, és csak pénzt akart volna, „az volt a célom, hogy lehúzzam Lajcsit”. Azt is mondta, hogy „nem igaz, hogy bármilyen politikusra vagy magas beosztású tisztségviselőre hivatkoztam, erről a lehallgatási jegyzőkönyvben sincs bizonyíték”. „Nem volt itt se bűnbanda, se fegyveres, félelmetes bűnözők”, tette hozzá.

A férfi elfogásáról videó is készült:

Lagzi Lajcsit 2021 szeptemberében ítélték letöltendő börtönbüntetésre és pénzbírságra, miután – a vádirat szerint – a zenész 1993-tól egyedül, majd 2000-től feleségével együtt, illegális bekötéssel áramot, vizet és gázt vételeztek szabálytalanul a mocsai ingatlanaikban, és ezzel 30 millió forintnyi villanyt, 4 millió forintnyi földgázt, valamint 16 millió forintnyi vizet használtak el úgy, hogy azért nem fizettek.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!