24: Három hónappal meghosszabbították Herczeg Zoltán letartóztatását

2022. november 22. – 15:15

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztatásban marad karácsonyra és újévre Herczeg Zoltán divattervező, akit október 21-én fogtak el a rendőrök egy másik férfival együtt. Herczeget kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt tartóztatták le. A 24.hu megkeresésére Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta, hogy „a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a letartóztatás további három hónappal történő meghosszabbítására tett indítványt az október 23-án letartóztatott férfi esetében. A nyomozási bíró ülés tartása nélkül határoz a hosszabbítás tárgyában, a döntésről az ügyészségnek nincs tudomása”.

Herczeg nem tett vallomást a kihallgatások során. A lap úgy tudja, hogy a bíróság egyetértett az ügyészség indítványával, és február 23-ig meghosszabbította a drogkereskedelemmel gyanúsított divattervező letartóztatását.

Az ügyről egyelőre annyit tudni, hogy Herczeget kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt tartóztatták le, vele együtt egy másik embert is elfogott a rendőrség október végén, de őt szabadlábra helyezték. Később az ügyészség a Telex megkeresésére azt írta, hogy a törvényszék „az ügy másik gyanúsítottjának a letartóztatását is elrendelte”.

Mint írtuk, a rendőrök október 21-én egy XIII. és egy IV. kerületi lakáshoz mentek ki, ahol két személy tartózkodott. Egyiküknél körülbelül 100 gramm marihuánát és 16 gramm kokaingyanús port, a másiknál körülbelül 85 gramm növényi törmeléket, valamint 1 gramm port, valószínűleg szintén kokaint találtak. Herczeg Zoltán ügyvédje később megerősítette, hogy az egyik őrizetbe vett személy a divattervező volt. A hivatalos közleményből nem derült ki, hogy kinél volt a nagyobb mennyiség, de ha kábítószer-kereskedelem a gyanú Herczeg ellen, akkor feltehetően nála.

November 2-án a Blikk információira hivatkozva írtuk meg, hogy Herczeget egy barátja csalhatta tőrbe.

Magyarországon szorosan hozzátapadt Herczeg Zoltán nevéhez a divattervező szó, még ha a divatiparban ellentmondásos volt is a megítélése, és az utóbbi időben ő maga is kivonulni készült a szakmából. Herczeg Zoltán mostanában már sokkal inkább volt médiaszemélyiség, politikai megmondóember, civil aktivista, a fenntarthatóság szószólója, mint divattervező. A divattervező karrierjéről, munkásságáról, élettörténetéről szóló cikkünket itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!