Gulyás Gergely elismerte, hogy az Alapjogokért Központ neki köszönheti az első tízmilliókat

Legfontosabb

2022. november 21. – 06:48

Másolás

Vágólapra másolva

Átfogó videót készítettünk az Alapjogokért Központról (AK), a munka során pedig elsősorban arra kerestük a választ, hogy milyen kapcsolatoknak köszönhető, hogy az AK indulásának pillanatában tízmilliós támogatást kaptak a Fidesztől, kevesebb mint tíz év alatt pedig eljutottak odáig, hogy évente milliárdos támogatásokat kapnak.

A Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) ugyanis ugyanazon a napon – 2013. június 17-én – ítélt meg egy 31,6 millió forintos támogatást a Jogállam és Igazság Kft.-nek, amikor ennek a vállalkozásnak a cégbírósági bejegyzése befejeződött. Ez a cég tartja fenn és működteti a központot.

A témával kapcsolatban számos háttérbeszélgetést folytattunk különböző kormányzati és kormányközeli szereplőkkel, és teljes egyetértés volt abban, hogy az AK lényegében Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek köszönheti, hogy el tudott indulni és fenn tudott maradni.

Megkerestük a minisztert, aki a Telexnek azt mondta, hogy Szánthóval legalább 15 éve ismerik egymást. Akkoriban találkoztak, amikor Szánthó gyakornok volt a Nézőpont Intézetnél, a későbbi miniszter pedig ügyvédként dolgozott, és külsősként elemzéseket írt nekik.

Arra a kérdésünkre, hogy szokott-e szólni a különböző szervezeteknek (Jegybank, Batthyány Lajos Alapítvány, Fidesz pártalapítványa), hogy támogassák az AK-t, Gulyás azt válaszolta, hogy

„a Fidesz pártalapítványánál volt ilyen szerepem, azóta nincs ilyen szerepem”.

Az Alapjogokért Központ indulásáról Gulyás azt mondta, hogy akkoriban a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) főigazgatója volt, és ilyen formán ő is támogatta a központot. A miniszter kifejtette, hogy mindig is nagyon támogatta az AK-t, nagyon jó véleménnyel van a munkájukról, Szánthó Miklóstól pedig heti rendszerességgel szokott jogi segítséget kérni.

Gulyás és Szánthó egyébként a napokban együtt vettek részt a Mexikóvárosban rendezett CPAC nevű összejövetelen, ahol a miniszter kijelentette: „Magyarország a konzervatívok reménysége a szabad világban.”

Az Alapjogokért Központról és Szánthó Miklósról szóló portrévideónkat itt tudja megnézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!