Varga Judit: Magyarország mindent megtett, felelősséget vállalva, emberi és pénzügyi erőforrást nem sajnálva

2022. november 18. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország mindent megtett azért, hogy megállapodjon az Európai Bizottsággal, és hogy teljesítse határidőre az uniós pénzek lehívását lehetővé tévő tizenhét vállalását, mondta Varga Judit Brüsszelben pénteken az MTI szerint.

Az igazságügyi miniszter szerint „Magyarország intenzív tárgyalási folyamatban, mélyreható munkában van az Európai Bizottsággal, konstruktív és szakmai párbeszéd zajlik Brüsszel és Budapest között”. Magyarország szombaton hivatalos levélben tájékoztatja a Bizottságot az elvégzett munkáról, mondta Varga, aki posztolt is a brüsszeli látogatásáról.

A miniszter szerint a Magyarországgal szemben indított jogállamisági eljárás „próbaper” jellegét öltheti, mert példája lehet az előremutató párbeszédnek, szimbóluma az egységnek és megerősítése a szolidaritásnak. Magyarország pedig a tárgyalási folyamatot a „bizalomépítés teszteljárásának” tekinti, mert „felelősséget vállalva, emberi és pénzügyi erőforrást nem sajnálva jár el. Magyarország elvárja, hogy partnerei szintén felelős európai hozzáállást tanúsítsanak azért, hogy végre azokkal a feladatokkal lehessen foglalkozni, amelyek igazán fontosak”.

Az Európai Bizottság szeptemberben javasolt nagymértékű pénzmegvonást Magyarországgal szemben a jogállamiság elveinek megsértései miatt, de a döntést az Európai Unió Tanácsára bízták. Így az uniós szakminiszterekből álló Tanács szavazásán dőlhet el, hogy a magyar kormány hozzáférhet-e az országnak járó uniós forrásokhoz. A Bizottság javaslata szerint 3000 milliárd forintnyi összeget kellene elvonni Magyarországtól az uniós pénzek felhasználása körüli visszaélések miatt.

Október elején szavazta meg a magyar parlament azt a törvénycsomagot, amivel 17 pontban tesz eleget a kormány az Európai Bizottság kéréseinek. Ezeknek az ígéreteknek a gyakorlati megvalósítása az ára annak, hogy az egyelőre parkolópályán levő 3000 milliárd forintnyi EU-s pénzt megkapja Magyarország.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!