A hódmezővásárhelyi Fidesz az ellenzéki városvezetéstől kéri a helyi posták megmentését

2022. november 15. – 13:02

Másolás

Vágólapra másolva

Miután sok postát bezártak, a Fidesz Hódmezővásárhelyi Szervezete az ellenzéki városvezetéstől kéri a terület postáinak megmentését.

„Felszólítjuk Hódmezővásárhely városvezetését, hogy tüntetések helyett cselekedjen, mentse meg az ideiglenes bezárástól a három érintett vásárhelyi postát”

– olvasható a Fidesz Hódmezővásárhely Facebook-oldalán.

Szerintük a jó anyagi helyzetben lévő Hódmezővásárhelynek nem lehet akadály, hogy elengedje a bérleti díjakat és felajánlja a helyi kisposták rezsiköltségének a kifizetését, megteremtve ezzel a lehetőséget a helyben élőknek a postai szolgáltatások további igénybevételére.

Hasonló felajánlást tett már Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere is, ők egyedi bélyegeket csináltak, és azt mondták: két helyiségüket is ingyen adnák bérbe, a gáz- és villanyszámlát is kifizetnék a postának, ha vállalnák, hogy nem zárják be az ott működő fiókjaikat.

Szombaton írtuk meg, hogy hiába tiltakoztak sokan, pénteken 366 postát zártak be országszerte. Az ideiglenes bezárásokat október végén jelentette be a Magyar Posta, a hivatalos magyarázatuk szerint azért, hogy csökkentsék az energiafelhasználást, hiszen „a háború és a szankciók miatt kialakult, egész Európát sújtó energiaválság okán egyre több ország és egyre több vállalat vezet be rendkívüli takarékossági intézkedéseket”.

A posta átalakítása még a parlamentben is téma volt. A jobbikos Dudás Róbert azt mondta Orbán Viktornak, a posták bezárása „a végét jelentheti a vidéki pénzügyi intézkedéseknek”.

A miniszterelnök erre úgy reagált, „régóta küszködünk” azzal a problémával, hogy a Posta egy veszteséges vállalat, az uniós szabályok pedig kizárják azt, hogy az állam egy ilyen vállalatnak adjon támogatást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!