Átfogó igazságügyi reformokat ígér a kormány az Európai Bizottságnak

2022. november 8. – 10:02

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb lépéseket tehet a magyar kormány, hogy sikerüljön megállapodnia az Európai Bizottsággal, és megkapja az ország az uniós helyreállítási alapban visszatartott 7,2 milliárd eurós támogatást. A Politico információi szerint átfogó igazságügyi reformokra készül a kormány.

A laphoz kiszivárgott dokumentum szerint az Országos Bírói Tanács (OBT) véleményezheti a jövőben az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének egyes döntéseit. Így az OBT felülvizsgálhatja például a bírák és bírósági vezetők kinevezését, a bírák áthelyezését és elmozdítását, mint ahogy az OBH jelöltjeinek alkalmasságáról is véleményezné. A kormány megerősítheti továbbá az OBT működésének függetlenségét, saját költségvetést biztosíthat a szervnek. Az elképzelés szerint az OBT véleményezhetné az igazságszolgáltatással összefüggő törvényjavaslatokat, sőt, törvényjavaslatokat is adhatna.

Mindemellett a kiszivárgott javaslat szerint megerősítenék a Kúria függetlenségét, és megszüntetnék a jogi akadályait annak, hogy bírák a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság tanácsát kérjék ki az uniós jog helyes értelmezéséhez. A kormány számos olyan biztosítékot vállal, amelyek biztosítják, hogy a bíróság önállóan és a jogszabályoknak megfelelően működjön.

A dokumentum szerint az összes javasolt reformnak legkésőbb jövő év első negyedévében hatályba kell lépnie.

„Tárgyalások közepette vagyunk”

– mondta Navracsics Tibor a Telex megkeresésére. Az uniós ügyekért felelős miniszter kérdésünkre nem tudta megmondani, hogy mikor készül el a javaslatcsomag. Azon leszünk, hogy minél hamarabb megállapodjunk – tette hozzá.

A Politico cikkében felsorolt egyes pontokat sem tudta megerősíteni a miniszter, mert elmondása szerint még minden egyes pontról tárgyalnak az Európai Bizottságról. Azt ígérte azonban, hogy ahogy eddig is, nyilvánosságra fogják hozni, amint megállapodnak. A kormány várhatóan az Országgyűlésnek fogja benyújtani a törvénymódosító javaslatcsomagot. Kérdésünkre Navracsics azt mondta, még nincs meg a törvénytervezet, így biztosan nem az a dokumentum, amely a Politicóhoz eljutott.

A Bloomberg arról is írt, hogy november 22-én dönthet az Európai Bizottság a jogállamisági mechanizmusról. Navracsics az ATV kedd reggeli műsorában erre úgy reagált, hogy az újságírók általában jobban tudják, hogy a Bizottság mit csinál. Ha így van, az egy jó hír, és abban bízik a miniszter, hogy a menetrend szerint tudnak tovább haladni, és az év végére meglesznek a megállapodások.

Az ATV értesülése szerint egy olyan megállapodás is körvonalazódik a kormány és az Európai Bizottság között, amely szerint a pedagógusok béremelésére 1200 milliárd forintot szánna a kormány, és ebből kb. 630-650 milliárdot az unió biztosítana. Navracsics azt mondta: meg tudja erősíteni, hogy egy társfinanszírozási rendszerben gondolkoznak, amiben az Európai Bizottság is partner. Hozzátette: a számok nagyjából megállják a helyüket, de még nem zárultak le a tárgyalások.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!