21 fős delegáció és 11 fős biztonsági személyzet kísérte Orbánt Trumphoz Amerikába

2022. november 7. – 13:21

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, Máté János, a Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár, Havasi Bertalan, a miniszterelnöki sajtóirodát vezető helyettes államtitkár és Németh Zsolt országgyűlési képviselő mellett a miniszterelnökkel utazott további kilenc, meg nem nevezett személy a Miniszterelnöki Kabinetiroda részéről, és egy tízfős biztonsági személyzet is augusztusban az Egyesült Államokba, amikor Orbán Viktor beszédet mondott a konzervatív konferencián, a CPAC-n – derül ki Külgazdasági és Külügyminisztérium válaszából, amelyet Ujhelyi István EP-képviselő, az Esély Közösség alapítójának közérdekű adatigénylésére adtak ki.

A válasz szerint Szijjártó Péter kíséretéhez tartozott Sztáray Péter biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkár, Hidegh Attila nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkár, Paczolay Máté sajtófőnök, valamint további három meg nem nevezett fő a külügyminisztériumtól. Rájuk kétfős biztonsági személyzet vigyázott. Mindannyian a Magyar Honvédség csapatszállító gépén utaztak.

Donald Trump és Orbán Viktor találkozója a korábbi amerikai elnök New Jersey állambeli bedminsteri birtokán 2022. augusztus 2-án. Mellettük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója, Németh Zsolt az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Takács Szabolcs Magyarország washingtoni nagykövete – Fotó: Benkő Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

„Ez azt jelenti, hogy egy 21 fős delegáció és 11 biztonsági személy amerikai útját fizette a magyar állam” – mondta Ujhelyi a Szabad Európának. A politikus azt mondta, az út pontos költségelszámolása még nem ismert, pedig szerinte minimális elvárás, hogy ennek részleteivel és költségeivel a kormány tételesen elszámol.

A miniszterelnök a Conservative Political Action Conference (CPAC) háromnapos rendezvényének nyitónapján tartott beszédet telt ház előtt, mások szerint félig üres teremben. A CPAC texasi rendezvényéről ebben a cikkünkben, Orbán beszédéről pedig itt írtunk bővebben.

(Szabad Európa)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!