A Mi Hazánk határozattal helyezné vissza a munkába azokat, akiket a koronavírus-oltás hiánya miatt rúgtak ki

2022. november 2. – 11:35

A Mi Hazánk határozattal helyezné vissza a munkába azokat, akiket a koronavírus-oltás hiánya miatt rúgtak ki
Toroczkai László november 2-án a parlamentben – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Mi Hazánk határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek arról, hogy azok, „akik korábban elveszítették a munkahelyüket azért, mert nem kértek a Covid-oltásból”, azokat helyezzék vissza a munkájukba, ilyenek például a rendvédelmi és egészségügyi dolgozók, mondta a Toroczkai László napirend előtt a parlamentben szerdán.

Toroczkai szerint lehetnek majd olyanok, akik a kirúgás után átképezték magukat, így nem akarnának visszamenni a volt munkahelyre, ők legalább háromhavi kártalanítást kapjanak, mondta a képviselő. Minderről petíciót is indítanak majd.

A kormány részéről Rétvári Bence államtitkár úgy felelt, a Mi Hazánk oltásellenes politikát folytatott, és ha rajtuk múlt volna, „akkor hat oltás helyett nulla lett volna”.

Rétvári ezután a koronavírus sajátosságairól beszélt, hogy fertőzheti meg egyik ember a másikat, akár unoka egy nagypapát, még látható tünetek nélkül is, ezt a kockázatot pedig nem lehet vállalni.

Az államtitkár szerint „három-négyezer ember életét tudtuk megmenteni” a keleti vakcinákkal, „sajnáljuk, hogy ehhez baloldalról, ellenzékből semmilyen támogatást nem kaptunk”, zárta válaszát.

A Mi Hazánk nyíltan kampányolt a „Covid-diktatúra” és az egészségügyi dolgozók kötelező oltása ellen is – ahogy tüntetést is szerveztek a kötelező oltások ellen. A párt üzenetei erősen relativizálták a vakcinák hasznosságát, a Fidesz egy ideig mégsem vádolta oltásellenességgel őket. Nem úgy, mint az ellenzéki összefogás pártjait: tavasszal, a harmadik hullám alatt a csapból is azt folyt, hogy Gyurcsányék le akarják beszélni az embereket a vakcináról. Mindezzel itt foglalkoztunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!