A TV2 jogszerűtlenül használt egy Fekete Dáviddal kapcsolatos hangfelvételt

2022. október 27. – 20:00

Másolás

Vágólapra másolva

A TV2 jogszerűtlenül, Fekete Dávid hozzájárulása nélkül használt fel egy hangfelvételt a Tények Plusz című műsorban 2021. november 17-én – ez a szöveg szerepel a TV2 egyik, tavaly november 18-án megjelent hírében.

Az egykori megasztáros énekes, Fekete Dávid pert nyert a TV2 Média Csoport Zrt. ellen, így a csatornának legalább 60 napig teljesítenie kell az énekes helyreigazítási kéréseit – írja a 24.hu. A TV2 tavaly két műsorban is foglalkozott Fekete Dávid csalási ügyével, az erről szóló riportjaikban az énekes hozzájárulása nélkül használtak fel egy hangfelvételt anélkül, hogy annak tartalmáról megkérdezték volna Feketét.

Az egykori énekes 21 bűncselekmény elkövetésével, összesen több mint 300 millió forint kár okozásával vádolták. A vádirat szerint autókereskedőként 2017 nyarától csalásokat és sikkasztásokat követett el, kölcsönöket vett fel magánszemélyektől és egy banktól is. Az összegeket ismeretlen célra fordította. A kereskedői múlt legsötétebb foltja az, hogy az énekes egy általa is tudottan halálos beteg, végstádiumú rákos személyre íratta a győri cégét. A férfi azóta már meg is halt.

Fekete Dávid büntetőügyéről részletesen beszámoltunk, egy győri ismerőse, kollégája, akitől szintén kölcsönt kapott, meg is szólalt a Telexnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!