Zsűri helyett bíróság: letartóztatták a Megasztárból ismert Fekete Dávidot

2021. május 6. – 17:21

frissítve

Zsűri helyett bíróság: letartóztatták a Megasztárból ismert Fekete Dávidot
Fekete Dávid érkezik a meghallatásra – Fotó: Laczó Balázs / Telex
Laczó Balázs
Laczó Balázs
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

„Az igazán morbid nem az volt, hogy eladta a céget egy halálosan beteg hajléktalannak. Hanem az, utána maga mesélte nekem, hogy ő fizette ki a férfi temetését” – mondja Andrea, Fekete Dávid egyik fő károsultja a bíróság előtt a Telexnek.

A volt megasztáros – aki néhány éve pizzériát, majd autókereskedést nyitott – nem védekezhet szabadon: miután a rendőrség szerdán őrizetbe vette,

csütörtökön a Győri Járásbíróság elrendelte az énekes letartóztatását. Egyelőre harminc napra. Fekete ügyvédje fellebbezett.

Noha a sajtóérdeklődésre alaposan felkészült az énekes, aki életének naposabb felét – s manapság az árnyasabbat – is a nyilvánosság előtt élte, most mégis mindent elkövettek annak érdekében, hogy minél nehezebb legyen őt lencsevégre kapni. A sötétített üvegű rendőrkocsi a belső udvarra vitte, ahová a sajtó nem léphetett, a folyosón tarkója is csak azért látszott, mert magasabb volt az őt takaró rendőröknél. A végzés megszületése után egy rendőr-alezredes figyelmeztette a médiát, hogy el sem indulnak a gyanúsítottal, amíg nem távolodik el mindenki a folyosótól. Erre egyébként azért is volt a rendőr szerint szükség, mert tudomása szerint sértettek is vannak a helyszínen és a nyugodt elvonulás csak így biztosítható.

Annyi valóban igaz, hogy két győri károsult – az egyik szerint 75 millió, a másik szerint 43 millió forint bánta az ismeretséget Fekete Dáviddal – kiment a bíróság elé, de eleve nem engedték be őket az épületbe. Andreát, a sértettet kérdeztük: ha tudta, hogy nem lesz nyilvános az ülés, miért jött el mégis?

„Hogy lásson engem a Dávid, érezze a törődést” – felelte.

Tizenöt év is lehet a plafon

Dr. Gál Katalin ügyészségi szóvivő szavaiból kiderült: három okból indítványozták a letartóztatást. Egyrészt a gyanúsított győri házában olyan felújítási munkák folynak, hogy jelenleg az otthon lakhatatlan. A hatóság szemében ez növeli a szökés, elrejtőzés veszélyét, ami persze egyébként is fennáll a celebet fenyegető büntetés miatt. Ugyanis jelen állás szerint 15 év szabadságvesztés a kiszabható felső határ; mivel a gyanú szerinti csalások és sikkasztások sora üzletszerű volt, s ezért halmazati büntetés jár, ha elítélik.

A harmadik ok: mostani anyagi helyzetét figyelembe véve tartani kell a bűnismétlés veszélyétől, hogy újabb és újabb „lyukakat töm be” a másoktól kicsikart pénzzel. S ez már nemcsak veszély, hanem megtörtént tény is, ugyanis az eljárás hatálya alatt is folytatta csalásait a nyomozóhatóság álláspontja szerint. A bíróság – mint a végzést követően dr. Havasiné dr. Kulcsár Petra szóvivő tájékoztatta a sajtót –, végül valóban a bűnismétlés valamint a szökés és elrejtőzés veszélye miatt döntött a fogvatartás mellett.

Az eltűnt Vaszary-festmény

A jelenleg rovására írt 11 bűncselekmény közt még egy „művészeti vonulat” is meghúzódik: bizományba vett át egy eredeti, 6 millió forintot érő Vaszary János képet egy budapesti kereskedőtől, s ígéretet tett a 16. századi belga festő, Hendrik van Balen 7 és fél milliós tájképének továbbadására is. A kérdés megválaszolásával, hogy a tulajdonos ezután vajon viszont látta-e akár a képet, akár a 7-10 napon belülre ígért vételárat, már nem is fárasztjuk az olvasót.

Összesen 109 millió forintra rúg jelenleg az az összeg, amivel a csalások és sikkasztások során a rendőrség gyanúja szerint megkárosította áldozatait, köztük bankot és magánembert. A jelenlegi gyanúban szereplő legnagyobb összeget kölcsönbe kapta egy győri, volt jóismerősétől és kollégájától, Andreától; ez volt az a bizonyos 55 millió forintos tétel, aminek híre tavasszal a magyar sajtót bejárta.

Mivel annak idején, 2018-ban gyors egymásutánban vette át Andreáéktól a hatalmas végösszeg egyes részleteit, a nő bizalma nem lankadt 2019-ig. Mert még akkor januárban – mint meséli – az FD Carnak adta be 20 milliós autójukat.

Előre ki volt töltve a szerződés

„Én jóban voltam a Dáviddal, még néha dolgoztam is neki, hoztam be autót Olaszországból, mert jól beszélem a nyelvet. Kért tőlünk húszmillió forintot, mert azt mondta, jó üzletet lát a banai telekben, amit fel lehetne osztani, építési telekként értékesíteni. Aztán rögtön kezdődtek is az etetések, de ekkor még nem fogtunk gyanút. Mondta, hogy Banán még nem adtak engedélyt az utcanyitáshoz, de majd fizetni fog, satöbbi. Közben pedig időnként kitárta nekünk a páncélszekrényét, mutatta, hogy ott a pénz. Meggyőző tudott lenni” – meséli Andrea.

Andrea, az egyik károsult: „Eljöttem, hogy érezze a törődést, Minden tartalékunk odalett” – Fotó: Laczó Balázs / Telex
Andrea, az egyik károsult: „Eljöttem, hogy érezze a törődést, Minden tartalékunk odalett” – Fotó: Laczó Balázs / Telex

Utána megint kért húszmillió forintot, akkor azt panaszolta: az üzlettársát kell kifizetnie a cég megszűnése miatt, pár hónapon belül ígérte a fizetést, a telkek árával együtt. Rögtön ezt követően egy Porschéra is kikönyörögte a kölcsönt, adtunk tizenöt millió forintot, arra azt mondta: egy hónapon belül fizet – folytatja a károsult.

Belecsúsztunk a 2019 januárjába, amikor elvittem hozzá az autónkat. „Talált” is vevőt, leültünk nála a megbeszélt időpontban. Erre azt mondta Dávid: ne haragudjunk, a vevő csak később jön, de egy kitöltetlen szerződést rakott elénk. Mondtuk, hogy így nem írunk alá valamit, két óra múlva visszajövünk. Így is lett, addigra viszont előre ki volt töltve és alá volt írva a szerződés. Dávid azt mondta: pár napon belül fizeti az autót. A párom besétált az okmányirodába, be is jelentette szépen az adásvételt. Erre pár nap múlva a Dávid azt találta ki, hogy hadd fizesse ki részletekben a kocsit, mert a vevő mégsem veszi meg – jutunk el Andreával a fordulópontig, ahonnan már nyilvánvalóvá vált számukra a szélhámosság.

Azóta meghalt az új tulajdonos

„Ezután nem hittünk neki, s azóta csak talán hatmillió forintot sikerült nagy nehezen kicsikarni belőle a hetvenötből, a többit soha nem láttuk viszont. Jól menő vállalkozók voltunk, tizennégy évig vendéglátóztam én is Olaszországban, de minden tartalékunk odalett” – összegzi a helyzetüket Andrea, aki az autóügy után jelentette a hatóságoknak azt is, hogy tudomása szerint milyen körülmények között cserélt gazdát 2019 áprilisában a győri autókereskedés.

A közokirat-hamisítás gyanúját dr. Gál Katalin ügyészségi szóvivő is megerősítette: e szerint egy halálos beteg – tudomásunk szerint rákos – férfi nevére írták át két éve az autókereskedést. A betegségnek ekkor már látható jelei voltak, s a gyanú szerint a cégtől szabaduló híresség pontosan tudta is, hogy az új ügyvezető haldoklik. Így pedig az már végképp nyilvánvaló lehetett számára, hogy nem fogja ténylegesen működtetni a céget. A férfi azóta meg is halt.

Az üzleti manővert először bejelentő károsult szerint az illető hajléktalan volt, és Dávid maga mesélte Andreának, hogy ő fizette a férfi temetését.

Egyedül viszi el a balhét?

„Szomorú, hogy nem lépett előbb hatóság. Pedig én már megtettem a bejelentéseket 2019-ben, s 2020-ban kaptam is a megyei rendőr-főkapitányságtól egy papírt, amiből kiderült: más magánemberek is feljelentették, vagyis sorozat jelleggel követte el a cselekményeit. Ha akkor megállítják, nem veheti fel a banki hitelt” – utal Andrea arra a 10 milliós kölcsönre, amit a nyomozók gyanúja szerint úgy vett fel az ismert énekes, hogy rögtön utána eladta a beteg férfinek a súlyos anyagi gondokkal küzdő céget.

Ugyanakkor – mondja Andrea – szeretném is megköszönni a hatóságnak, hogy eljutottak eddig a lépésig, mert legalább elzárták a csapot, hogy Dávid tovább csinálhassa a dolgait; adósságokat törlesszen mások pénzével. Most viszont azt látom, hogy örül a hatóság, ha Dávid egyedül viheti el a balhét, rátolják az egészet, miközben jóval több ember vett részt ezekben a csalásokban. Mi ezt be tudjuk bizonyítani és be is fogjuk, magánnyomozót is felfogadtunk – mondta a győri nő.

Fekete Dávid idén március elején maga hívta fel tartozásaira a figyelmet a kisgyermekeinek címzett Facebook-posztjával. Ha apa „nem kapja vissza a pénzeit, amit apa kissé meggondolatlanul adott kölcsön és rossz helyre is fektetett be... akkor apa komoly problémákba kerülhet (…) Ha nem sikerül visszakapnom a pénzeimet, amik súlyos 100 milliók, akkor apát, lehet, hogy jó ideig nem látjátok majd és talán nem is ismeritek majd igazán, és ki tudja, mit fogtok rólam hallani” – írta.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!