Orbán: Mindszenty József utat mutatott a viharos időkben is

2022. október 23. – 11:11

Másolás

Vágólapra másolva

A nagy magyar katolikus egyházfők mindig prófétaként vezették a magyar népet, és ellátták az ország szellemi vezetését a politikai vezetők mellett vagy gyakran helyett – mondta Orbán Viktor. Mindszenty József is ilyen főpap volt. „Isten szolgálata közben mindig teljesítette hazája iránti kötelességét is.”

Mindszentnyek köszönhető Orbán szerint, hogy ferences templom és kolostor van Zalaegerszegen, majd 1956-ban is utat mutatott a magyaroknak. „Viharos ellenszélben is kitarott a magyarok igazsága mellett”. Kiállt hazánk szabadságáért, amikor nyilasok törtek rá, és amikor a kommunisták letartóztatták, megkínozták, fogságba vetették. „A magyarok tudták, hogy a forradalom közepette is szükségünk van lelki támaszra” – mondta Orbán. Ezért szabadították ki Mindszentyt a börtönből.

Mindszenty nevezte először nevén a gyermeket: szabadságharcról beszélt. Lényeglátásán a börtönben töltött évek sem ejtettek csorbát, épp ellenkezőleg: kiélesítették. Jól látta Mindszenty a miniszterelnök szerint az eseményeket, tudta, hogy mit kell tenni. Mindszenty azt akarta, hogy a magyarság minden néppel barátságban és békében éljen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!