Orbán Viktor: Ha a Nyugat nem árul el bennünket, sikerrel járhattunk volna

2022. október 23. – 11:16

Másolás

Vágólapra másolva

1956-ban a magyarok megmutatták, hogy milyen egy igazi szabadságszerető nemzet – mondta Orbán. 1956-ban valódi esély volt szerinte kivívni a függetlenségünket. „Amikor a magyar nép úgy döntött, hogy nem tűri tovább a szovjet elnyomást, és csatlakozik a független népek táborához, minden ésszerű feltétel adva volt az erőszakmentes átmenethez.”

Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Sztálin halála után megindult az enyhülés a két blokk között, 1955-ben nyerte el semlegességét Ausztria. Orbán szerint jó oka volt '56-osoknak feltételezni, hogy a szovjetek is belátták, „a vérontás árán fenntartott elnyomásra hosszú távon nem lehet birodalmat építeni.” Ahogy ezt Gorbacsov is belátta 1990-ben.

Az első napokban működött a terv, magyarok százezrei vettek részt a forradalomban.

„Ha a Nyugat nem árul el bennünket, 1945 után másodszor is, sikerrel járhattunk volna”

– fogalmazott a miniszterelnök.

A Nyugat támogatásának hiányában azonban szovjet vezetők félúton meggondolták magukat, visszafordították a tankokat, és 35 évre újra katonai elnyomást és kommunista bábkormányt ültettek a nyakunkba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!