17 éves vagyok, dolgozatokat kellene írnom, nem tüntetéseket szervezni

A szeptemberben kezdődött tanévben ismét felerősödött a pedagógusok tiltakozása, sorra jelentenek be újabb tüntetéseket, és már két országos sztrájk is volt. Emellett soha nem látott szolidaritási akciók kezdődtek a pedagógustársadalomért mind a diákok, mind pedig a szülők részéről. Egymást érik az élőláncok, különböző flashmobok, virrasztások. Mikor ennek a mostani időszaknak a kiemelkedő arcait kerestük, egyaránt találtunk köztük tanárokat, diákokat, szülőt és a pedagógus-szakszervezetek tagját. A beszélgetések alatt nyilvánvalóvá vált, hogy bár a szerepük mindannyiuknak más, de a céljuk közös: egy szabadabb, jobb, élhetőbb oktatási rendszer, ahol megbecsülik a tanárokat.

Mihalics Lili, az Egyesült Diákfront egyik alapítója nagy szerepet vállalt szeptember 2-án és 14-én a diáktüntetések szervezésében. Azt mondta, őt már nagyon régóta érdekli az oktatásügy. Már egészen fiatalon megkérdőjelezte, hogy tényleg szükséges-e, amit tanulnak, és ez-e a legjobb módja az ismeretek átadásának. Ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy korábban több évet tanult osztrák iskolában, ahol megtapasztalta, hogyan lehetne kicsit másképp csinálni. Mindig az motiválta, hogy szeretné, ha Magyarországon modern oktatási rendszer jönne létre. Szülei először féltették a szerepvállalástól, de a célt nagyon nemesnek gondolták és támogatták.

„Általában ha gondolok egyet, akkor megyek a saját fejem után, itt meg sokan gondoltunk ugyanarra, és sokan mentünk a saját fejünk után.”

Szerinte a határozottsága hozzájárul ahhoz, hogy alkalmas szervezőnek, de sokszor fárasztó a szünetekben is ezzel foglalkoznia. Főleg úgy, hogy mindeközben érettségire készül. De úgy érzi, van elég energiája, és a cél a legfontosabb neki. A cél pedig egész konkrét: a kormány kezdeményezzen olyan párbeszédet a szakszervezetekkel, ami előrébb mozdítja az oktatás helyzetét, és amivel a problémákat tényleg megoldani akarja. Szerinte azt már most sikerült elérni, hogy egyre több embert tudnak bevonni, és egyre több diák is csatlakozik hozzájuk.

Mikor a személyes folytatásról kérdeztük, azt mondta: biztos benne, hogy lesznek hullámvölgyek, de a motivációja élete végéig kitart. Már csak azért is, mert oktatásüggyel szeretne foglalkozni a jövőben is.

„Nem volt olyan pillanat, amikor megbántam volna, hogy ezzel aktívabban foglalkozom, hiszen szerintem olyan alapkövet jelent az iskola a társadalmunknak, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy Magyarország egész életszínvonala növekedjen.”

Palya Tamás, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium volt tanára először szeptember 5-én csöppent bele a tiltakozási hullámba, amikor részt vett a polgári engedetlenségben. Ennek akkor többek között az volt az oka, hogy a sztrájkjogot elvették tőlük, és mivel neki sok végzős osztálya van, a sztrájkja idején is be kellett volna mennie az óráira. Mivel az új szabályok szerint a végzős osztályok minden óráját meg kell tartani, láthatatlanná vált a tanárok törvényes munkabeszüntetése. Innen már mindenki tudja a folytatást: Palya Tamást négy kollégájával együtt szeptember 30-án kirúgták a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. Azt mondta, ijesztő volt, mikor megkapták az ezzel fenyegető levelet, de azt gondolta:

„Józan ésszel, mikor tanárhiány van, tényleg kirúgnak egy matek–kémia szakos tanárt?”

Úgy érzi, már feldolgozta a történteket, de rosszulesik neki, hogy miközben pár óra munkáját nem vette fel, több szombaton ingyen dolgozott.

Reflektorfénybe soha nem akart kerülni. Mikor megkérdeztük, milyen érzés, hogy ő lett a pedagógustiltakozások egyik arca, csak nevetett és azt felelte: „Nem szoktam ezen gondolkodni, hogy hű, én most mi vagyok.” A kommentelők szokták neki írni, hogy „nem vagy hős”, ő ezzel tisztában van és egyetért vele, tényleg nem tartja magát hősnek. Az viszont jólesik neki, hogy sokan gratulálnak, közös képet akarnak vele készíteni.

A felesége is tanár, ő támogatja mindenben, a szülei viszont nagyon aggódnak, hogy mi lesz vele. Azt mondta, minden interjút és szereplést elvállal, mert a legnagyobb félelme, hogy ez az egész kifullad. Félállásban ezután is tanítani fog, de most már azt tervezi, visszalép eggyel, és a munkájára koncentrál. Kirúgása után is aktívan részt vett még tüntetéseken, ott volt például a diákok által szervezett hídfoglaláson is. „Hogyne mennék el, mikor értem is gyűlnek ott össze a hídon?” Szerinte visszavenni nem fogják őket, de a tiltakozásoknak az vethet véget, ha a kormány valódi lépéseket lesz. Azt is mondta, ha újrakezdhetné, ugyanígy csinálna mindent.

Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára 2016 elején került először a hírekbe, amikor kollégáival nyílt levelet írtak a kormánynak az oktatás tarthatatlan állapotai miatt. Azt mondta, igaz, ez régen volt, de azóta nem sok minden változott, sőt, inkább csak romlott a helyzet.

„Most már nem arról van szó, milyen a minőségi oktatás, hanem hogy lesz-e egyáltalán oktatás.”

Szerinte most ősszel vannak a legközelebb ahhoz, hogy a kormány teljesítse a követeléseiket. Azt mondta, felemelő érzés, hogy nem maradtak magukra, hiszen nem is a tanároknak kell egyedül megoldani az oktatás problémáját, az oktatás alapvetően a diákokról szól. Ő már megszokta, hogy a tiltakozások egyik arca lett. Kollégái mindig buzdítják arra, mondja meg a véleményét, vagy lelkesen mesélik, hogy látták őt a tévében. Szerinte örülnek a szereplésének, mert így azt is elmondja, ami az ő problémájuk. Régebben, mikor a gyerekei kisebbek voltak, sokszor morgolódtak, hogy „apa már megint nincs otthon”, de támogatják őt most is.

A félelme az, hogy a tanárok kapnak majd valamekkora béremelést, és ezzel a kormány úgy gondolja, meg is van oldva a helyzet. Ezután talán elcsendesedik majd a tiltakozás, de a valódi, rendszerszintű változáshoz társadalmi egyeztetésre lenne szükség. Többször érezte már úgy, belefáradt ebbe az egészbe, nem tudja, hogy a saját motivációja meddig fog kitartani. De úgy érzi, realista, ha arra gondol, hogy ők már nem fogják látni a bekövetkező változások eredményét. Szerinte ugyanis az oktatás lassan megmozdítható rendszer. Azt soha nem bánta meg, hogy beleállt az ügybe, mert úgy gondolja, igazuk van. Úgy véli, akkor lesznek eredményesek, ha a társadalomnak több mint a fele akarja majd a változást.

Walton Viktória, a Szülői Hang tagja egyben tanár és a szülők képviselője is, az október 5-i tüntetésen ő szólalt fel a szülők nevében. Mostanában ezt a szerepet érzi testhezállóbbnak. A férje is a Szülői Hang tagja, ő már évek óta azt gondolja, hogy a szülőknek van nagyobb lehetőségük változtatni, de Viktóriában csak az elmúlt egy évben erősödött fel ez az érzés. Három okból jutott erre:

1. Az első, hogy tanárként őt is mindig arról kérdezték, ha ennyire rossz, miért nem hagyja ott a pályát. Arra jött rá, hogy a válasz egyszerű: mert van gyereke, és ha mindenki otthagyja az iskolákat, ki fogja őket tanítani?
2. A második ok, hogy szerinte egyre erősebb a megfélemlítés a közoktatásban, de a szülőket nem lehet megfélemlíteni.
3. A harmadik ok, hogy szerinte a szülők elkezdték átvenni az állam dolgát, például azzal, hogy felújítják az iskolákat.

„Nem az a megoldás, ha elfedjük, hanem ha kifele ordítjuk a problémát, hogy nagy baj van” – mondja. Igaz, neki különösen testhezálló a szónokszerep, mivel dráma- és irodalomtanárként dolgozik. Nem szeretne rendszert csinálni a Kossuth térihez hasonló megnyilvánulásokból, sőt, furcsa érzéssel tölti el, hogy az egyik arca lett a tiltakozásoknak.

„De azt érzem, amíg az ügynek használ, addig szívesen adom az arcomat.”

Sok szülő megköszönte neki a hitet és a reményt. Szerinte az idei tanév eleje fordította át a szülőket, mert mostanra olyan szintű az iskolák állagromlása, ami már elérte a legtöbb ember ingerküszöbét. Azt is mondta, neki borzasztóan fárasztó, idegőrlő volt ez a másfél hónap, de közben felemelő is. Már többször apátiába süllyedt, most viszont újra nagyon remél. Még úgy is, hogy azt érzi, még semmit nem sikerült megvalósítani a követelésekből, mert a legalapvetőbb probléma az autonómia hiánya.

A folytatásról azt mondta: amíg egy testtel bírja a szülői és a tanári szerepet, addig csinálja, de reméli, hogy tiltakozásokon már nem lesz rá szükség.

„Szeretném hinni, hogy a hatalom belátó.”

A beszélgetésünk végén azt mondta: hisz abban az erőben, amit egy stabil, határozott, de nem végletes tömeg tud mutatni. Mikor arról kérdeztük, mit ért azon, hogy nem végletes tömeg, azt mondta: „Csak álljunk ott ebben a nemes, méltóságteljes csendben.” Muszáj azt hinnie, hogy ez elég a folytatáshoz.

Mészáros Bence József, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium diákja korábban is ott volt a tüntetéseken, de szeptembertől mondja magát szervezőnek. Részt vett az élőlánc lebonyolításában, virrasztottak az iskolájuk előtt, és vonulást szervezett október 5-én, a hídfoglalás napján.

„Nekem nem ez a dolgom. 17 éves vagyok, nekem most az iskolában kellene lennem, házi feladatokat kéne írnom, dolgozatokra kéne készülnöm és kötelező olvasmányokat olvasnom. Nem tüntetéseket kellene szerveznem, nem kéne kiállnom ilyen alapvető dolgokért, de szerintem mindenkinél eljött az a pont, amikor úgy volt vele, hogy ez így nem folytatódhat, most már muszáj tennünk valamit.”

Azt mondta, a vörös vonal neki a pedagógusok kirúgása volt. Mindennap kap kritikákat a véleménye miatt, de szerinte az oktatás közügy, nem pártpolitikai kérdés. A szervezés sok szabadidejét elveszi, de ezt nem sajnálja, mert mindig eszébe jutnak azok az oktatói, akik ma már nem pedagógusok. Persze vannak olyan pillanatok, mikor arra gondol, jó lenne délután csak aludni, de úgy érzi, nekik küzdeni kell, mert „fiatalok és forradalmárok”. Örül annak, hogy a médiában szerepel az arcuk, mert ez azt mutatja, az embereket érdekli az ügy. Szerinte elkezdődött a párbeszéd a tanárok helyzetéről, a fizetésükről, a megbecsültségükről. Úgy érzi, a tiltakozások legnagyobb eredménye, hogy elkezdték egyre inkább megbecsülni a tanáraikat.

Az elmúlt másfél hónapban egyszer azért volt olyan pillanat, mikor elkeseredett a jövőt illetően. Éppen a hídfoglalás napján, mikor az Egyetem térről szerveztek vonulást a Margit hídhoz, és a meghirdetett esemény kezdetén még csak húsz-harminc diák volt a téren.

Szerinte nemcsak a kormány hibája, hogy nem történt semmi az oktatásügyben, hanem az elmúlt harminc évé, így a mindenkori döntéshozóktól várják a változásokat. Mikor a folytatásról kérdeztük, rávágta:

„Folytatni fogjuk, senki sincsen egyedül.”

Azt gondolja, ez a változás előbb fog eljönni, mint hogy ők széthulljanak. Elmesélt egy történetet is: Aiszkhülosz azt fejtegeti egyik drámájában, hogy a hatalommal szemben nem éri meg ellenállni, mert a hatalomnak mindig lesz eszköze elnyomni a lázadókat. Szerinte ha ez így lenne, akkor a mostani kormány sem lenne hatalmon.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja szerint most a tanárok felé sokkal nagyobb a társadalmi megértés, mint korábban. Azt mondta, hogy szeptemberben az egyik legnagyobb változás az volt, hogy a szülők is láthatóan a tanárok mellé álltak. Szerinte

az állam most már rendőrállami módszerekkel próbálja megfélemlíteni a pedagógusokat.

És egyre több család érzi úgy, hogy ez már nem vicc, hanem a gyerekeik jövőjét veszélyezteti, ha az énektanár tanítja a kémiát. Mivel sokan inkább a polgári engedetlenséget választják a sztrájk helyett, nekik új feladatuk, hogy megvédjék ezeket a kollégákat. A jövőben azonban azért is kell dolgozniuk, hogy a munkabeszüntetés maradjon a fókuszban. Mert az élőlánc, a fekete ruhás szolidaritás ugyan társadalmasítja a problémát, de a munka világában ezekkel nehezen tudnak bármit is elérni.

Azt is mondta, elképesztő, felemelő és katartikus élmény, hogy ennyien támogatják a pedagógusokat. Mikor a személyes szerepéről kérdeztük, felhozta, hogy szeptember óta nem nagyon alszik, nagy a felelősség rajta, az ismertséget nem szereti, de nem sok beszólást kapott ebbe. Szerinte ha most abbahagyná ezt a munkát, akkor az eddig eltelt évtizedeknek nem lenne értelmük. Fontosnak tartja, hogy a tanulás által a gyerekeknek több esélyük legyen, mint annak idején a szüleiknek volt, de erre most még rosszabbak a kilátások, mint korábban.

Szerinte nagy kérdés, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentése mit fog változtatni az emberek motivációján. A tanároknak most kell kifizetni a bérüket, idén van szükség fizetésemelésre, és a sztrájktörvény ugyanúgy hatályban van, a retorziók ugyanúgy élnek. Ő azt reméli, ezek a bejelentések csak megerősítik az embereket abban, hogy ki kell állni a jogaikért, mert a tömeg nyomásának hatására a kormány engedni kényszerül.