Közel 8 milliárd forintot költött nemrég kommunikációs kampányra a kormány

2022. október 18. – 21:19

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal 7,8 milliárd forintos szerződést kötött a New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel és a Lounge Design Szolgáltató Kft.-vel, hogy a cégek segítsék a kormány kommunikációját – írja a Miniszterelnöki Kabinetiroda dokumentumaira hivatkozva az Rtl.hu. A feladatuk

az „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása”.

A szerződése nem teljesen új keletű, egy idén márciusban megkötött, 75 milliárd forintos keretmegállapodás része. A cégek feladatai közé tartozik a nyomdai szolgáltatás, a filmgyártás, a kreatív szövegírás.

Az RTL szerint a dokumentum csak október 13-án jelent meg, pedig a szerződést már júliusban aláírták. Mivel nem tartozik hozzá melléklet, nem lehet tudni, hogy egész pontosan milyen kampányra vonatkozik.

Ez az egész kísértetiesen hasonlít egy februári szerződésben. Az szintén a hivatal és a két cég között jött létre, ahhoz is 7,8 milliárd forint tartozott, és a feladat is pont ugyanez volt.

A New Land Media Kft. az utóbbi években rendszeresen több tízmilliárd forint összértékű megbízásokat kapott, a kormány 2019-ben több mint 70 milliárd forintot fizetett a vállalatnak reklámok és kormánypropaganda előállítására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!