5 hónap alatt 28 milliárdot költött Rogán a kormány kommunikációjára

2021. május 9. – 13:00

Másolás

Vágólapra másolva

28 milliárd forintba kerültek a kormány hirdetései decembertől áprilisig, derítette ki a K-Monitor. A New Land Média, vagyis Balásy Gyula cége kapta ezúttal is a kormánypropaganda előállítására szóló megbízást, már 2019-ben is 70 milliárd forintnyi közpénz landolt nála. A Miniszterelnöki Kabinetiroda, vagyis a Rogán Antal által kötött szerződéseket is a lap hozta nyilvánosságra. Ebből kiderült, hogy

  • A Magyar Turisztikai Ügynökség 10,86 milliárd forintból működik idén
  • A Kommentár Alapítvány éves működési költsége 300 millió
  • A Kommentár ingatlanaira is közel 3 milliárdot juttattak
  • A Batthány Lajos Alapítvány tavaly december végén 3,4 milliárdot kapott, idén április hatodikáig 279860000 járt nekik, hogy elérje az alapító okiratban meghatározott célokat.
  • Kistelepülések, mint Szügy, Bodrogolaszi, Demjén, Gyöngyössolymos tízmilliós tételeket kaptak infrastruktúra fejlesztésére.

A Kommentár Alapítvány adja ki a Kommentár című lapot, ami negyedévente jelenik meg, aminek főszerkesztője Békés Márton, aki a Terror Háza kutatási igazgatója is. A Kommentár szerkesztője L. Simon László és Szalai Zoltán, a szerkesztőbizottságban benne van Lánczi András is.

A Batthány Lajos Alapítvány alapító okiratában a következő mondat szerepel: a magyar nemzet iránt elkötelezett, az európai egység irányába mutató, a közös keresztény értékek és a demokratikus, képviseleti kormányzás alapján álló magyar közélet támogatása. Az alapítványnak egykor Rogán volt a titkára. Az alapítvány mostani elnöke dr. Dezső Tamás asszirológus, a Századvég alapította Migrációkutató Intézetének elnöke is egyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!