Élesedik a szemétharc: a Budapesti Közművek eljárást indít az állami kukaholding ellen

2022. október 17. – 17:13

Másolás

Vágólapra másolva

A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. megindítja a szükséges jogi eljárásokat a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. ellen annak érdekében, hogy „a fővárosiak által befizetett hulladékgazdálkodási díjakat visszaszerezze”.

Az MTI által idézett közleményben azt írták, hogy az FKF Nonprofit Zrt., majd jogutódja, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (ezen belül az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió) hulladékgazdálkodási bevétele

  • 2017-ben 30,56 milliárd forint volt,
  • 2018-ban 30,91 milliárd,
  • 2019-ben 28,41 milliárd,
  • 2020-ban 27,99 milliárd,
  • 2021-ben pedig 26,16 milliárd.

Az FKF bevételeinek mértékét „a kukaholding szabályozza”. Megjegyezték, hogy ebben az időszakban a fogyasztói árindex 18,2 százalék, az FKF által beszerzett áruk és szolgáltatások árát meghatározó ipari termelői árindex 31,6 százalék volt; a forint az euróhoz képest 15,9 százalékot romlott.

„A Budapesti Közművek kénytelen megindítani a szükséges jogi eljárásokat az NHKV (kukaholding) ellen annak érdekében, hogy a fővárosiak által az elmúlt három évben befizetett kukadíjak, és az FKF dolgozók által a fővárosi hulladékból megtermelt egyéb (energetikai hasznosítás, zsákértékesítés, haszonanyag-értékesítés, piaci tevékenység) bevételek teljes mértékben a Társasághoz kerülhessenek” – áll a Budapesti Közművek közleményében.

Az NHKV hétfő délelőtt szintén közleményben tudatta, hogy időben kifizeti számláit, nincs lejárt tartozása, és visszautasítja Mártha Imrének, a Budapesti Közművek vezérigazgatójának állításait, amelyek szerint az NHKV visszatartja a forrásokat, illetve tartozik számos cégnek. AZ NHKV szerint a napokban mind a fővárosi vezetés, mind a BKM menedzsmentje „számos valótlan állítást” tett az NHKV Zrt. tevékenységével és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás finanszírozásával kapcsolatban.

Régi történet ez, a rezsicsökkentéssel maximált szemétdíjak az összes hulladék-közszolgáltató tevékenységét veszteségessé vagy az FKF esetében kevésbé nyereségessé tették. Ezek után még a díjbeszedés lehetőségét is elvette a kormány a cégektől, a lakosság az utóbbi években már nem azoknak fizet közvetlenül, akik elviszik tőle a szemetet, hanem az NHKV-nak, a cég pedig egy képlet alapján osztja vissza a pénzt a közszolgáltatóknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!