Ikladi tömegbaleset: forgalomból kivont teherautót vezetett arra érvényes jogosítvány nélkül a balesetet okozó sofőr

2022. október 15. – 11:56

Másolás

Vágólapra másolva

A Pest megyei rendőrségen vallomást tett az a 41 éves vácegresi férfi, aki teherautójával pénteken motorvonattal ütközött Ikladnál. A tömegszerencsétlenségben 19 ember megsérült, öten, köztük a vonat vezetője súlyosan, a többiek könnyebben – írja a Police.hu.

A rendőrség közölte azt is, hogy a sofőr, aki nem sérült meg a balesetben, a helyszíni szondáztatás adatai szerint nem ivott vezetés előtt.

Más problémák viszont voltak vele. Kiderült, hogy a jogosítványa nem érvényes az általa vezetett járműszerelvényre. Ráadásul a teherautót korábban kivonták a forgalomból.

A rendőrség azt is közölte: „tömegszerencsétlenséget okozó vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétségi alakzatával” gyanúsították meg a sofőrt, egyben kezdeményezték rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálatát. A férfi szabadlábon védekezhet.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!