PDSZ: Bontogatjuk a születésnapi ajándékunkat, de úgy látjuk, nincs abban semmi

2022. október 14. – 13:42

Másolás

Vágólapra másolva

Ravasz Ágnes, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja a Deák téri Magyar Anyák demonstrációján elsőként köszönetet mondott a szülőknek, hogy támogatják a tanárokat. Arról beszélt, a térre a sztrájkból jött, és már többedszerre sztrájkolt ma.

„Borzasztóan rossz, hogy ez már egy éve tart, és nincs eredménye”

– mondta, majd hozzátette, hogy ennek ellenére folytatják és kitartanak.

Ravasz Ágnes – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Ravasz Ágnes – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Ezután felolvasta a közös sztrájkbizottság levelét, ami „a dicstelen születésnapról” szólt. Az egyéves születésnapon viszont nem ünnepelnek, mert a sztrájkkövetelések nem teljesültek, sőt a tanárok élet- és munkakörülményei azóta csak súlyosbodtak. Mint mondta,

„tegnap a kormányinfón megkaptuk Gulyás Gergelytől a születésnapi ajándékunkat, bontogatjuk, bontogatjuk, de úgy látjuk, nincs abban semmi”

– utalt arra, hogy a beígért fizetésemelést az infláció már elvitte.

Délután a Hősök terén fogja bejelenteni a PDSZ a következő országos sztrájk időpontját.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!