Népszámlálás 2022: a háttérhatalmat nem érdekli, hány fürdőszobája van a lakásodnak

„Na ne vicceljünk már, ez egy »népszámlálási« kérdőív? Nem inkább egy »vagyonfelmérési«, amit elneveztek »népszámlálásinak«? Értem én, hogy az EU jogharmonizációs szabályok értelmében, ezt kapod és nincs más… De! Engedtessék meg nekem a kétkedés… Hogy is mondta a Great Reset írója Klaus Schwab? »Nem lesz semmid és mégis, boldog leszel…«”

„Nem lehet, hogy a népszámlálás álcája alatt valójában az emberek tulajdonviszonyainak, életkörülményeinek a bújtatott felülvizsgálata zajlik, ami a későbbi tervekhez, a Great Reset végrehajtásához kell?”

A két fenti idézet lényegében ugyanazt sejteti, és mindkettő egy-egy Facebook-posztból származik. Fontos különbség azonban, hogy nagyon különböző elérésű és társadalmi felelősségű emberek írták ki őket: míg az elsőt egy mezei állampolgár falán találtuk, a másodikat Dúró Dóra országgyűlési képviselő, a Mi Hazánk elnökhelyettese posztolta több mint 289 ezer követővel rendelkező oldalára.

Ha a most vasárnap kezdődő népszámlálásról már 7-9 százalékon álló parlamenti pártok is összeesküvés-elméleteket terjesztenek, akkor érdemes tisztába tenni: mire való a népszámlálás, mire miért kérdez rá a KSH, és mi lesz a kérdőívben megadott adatainkkal?

Mi bajuk van ezeknek az embereknek?

Az elmúlt napokban a legkülönfélébb Facebook-csoportban jönnek szembe a népszámlálással kapcsolatos gyanakvó megnyilvánulások. A legjellemzőbb félelem az, hogy itt valamiféle „vagyonösszeírás” történik (bármit jelentsen is ez), mindez az úgynevezett „Great Reset” jegyében, ezt a megfejtést látjuk visszaköszönni Dúró Dóra posztjában is.

A Great Reset (kb. Nagy visszaállítás vagy Újraindítás) eredetileg egy 2020-as könyv, szerzője Klaus Schwab német mérnök-közgazdász, a Világgazdasági Fórum (WEF) alapítója és Thierry Malleret, a Havi Barométer alapítója. A cím arra utal, hogy a Covid-járványt és a vele járó nagy leállást nemcsak csapásként, hanem lehetőségként is fel lehet fogni az emberiség kulcskérdéseinek újragondolására. A 2020-as WEF-et a Great Reset jegyében tartották, az esemény sajtóanyagai és szlogenjei azonban nem egészen azt a hatást váltották ki, ami az eredeti szándék lehetett – helyette az összeesküvés-elméletek legújabb generációjának szolgáltattak kiváló táptalajt.

A jelenségről még tavaly írt G7.hu, összefoglalójuk szerint a Schwab-féle jövőkép a megosztáson alapuló gazdaság egy szélsőséges esetét vázolja fel, és ugyanerre utal az összeesküvéstől rettegők által sűrűn idézett – egyébként eredetileg egy 2016-os WEF-videóból származó – mondat, miszerint „nem lesz semmid, mégis boldog leszel”. Ebben az újraindított világban egyúttal megvalósul a davosi találkozókon régóta képviselt eszménykép: a nagyvállalatok az államokhoz hasonló súllyal ülnek asztalhoz a globális érdekegyeztetés során, kitalálják, hogy nyesegessék le a szabadjára engedett kapitalizmus káros megnyilvánulásait, és technológiai válaszokat adnak a különféle társadalmi problémákra.

Attól tekintsük el egy pillanatra, mennyire értelmes vagy reális ez a fajta jövőkép, és maradjunk a WEF befolyásánál. Schwab és a Davosban évente összegyűlő illusztris társaság semmiféle formális hatalommal nem bír, a WEF mint civil szervezet valós jelentőségét (már amennyiben van neki) sem az „emberarcú kapitalizmus, felelős nagyvállalatok és milliárdosok” egyre kevésbé meggyőző szlogenjeit pufogtató nyilvános programok az adják. A WEF igazából inkább a networking miatt érdekes, hiszen a svájci kisvárosban a világ gazdasági és politikai elitjének tagjai gyűlnek össze néhány napra, ők pedig ilyenkor nyilván eszmét is cserélnek az esti társas eseményeken.

A konteók lábra kapásának ez persze nem szab gátat, sőt: a magángéppel érkező, szivarfüstös szobákban homárollók és ezerfrankos pezsgők fölött a világ alakításáról egyezkedő elit képe mindennél jobb kiindulópont összeesküvés-elméletek megalkotásához. Erre tett rá egy lapáttal a Great Reset mint a WEF által nyilvánosan is képviselt „új világrend” receptje: a szlogent sokan úgy értelmezték, hogy az elit most végre előállt a farbával, vagy legalábbis kilátszik a gonosz jéghegy csúcsa: cukormázzal leöntve, de bevallották, hogy milyen elvek szerint szeretnék (és fogják) teljesen átalakítani a fennálló viszonyokat. Az összeesküvés-elmélet innentől ezerfelé ágazik, és a többi hasonló kortárs teóriához (például a Q-Anonhoz) hasonlóan mindent képes bekebelezni, nagyjából mint A Dolog című horrorfilm gonosz főhőse.

Népszámlálástól egy lépésben a népirtásig

A konteós közösségek által a Great Resethez kapcsolt borzalmak a teljesség igénye nélkül: népirtás, a nemek megsemmisítése, a népszaporulat szigorú szabályozása, mikrocsipek beültetése az emberekbe, a magántulajdon megszüntetése, totális megfigyelőállamok kiépítése, génmanipulált élelmiszerek elterjesztése, munkaerőpiac elárasztása robotizált munkaerővel, kötelező oltás minden életkorban.

Mint látható, sok minden vegyül itt össze, például az oltásellenesség is, a Covid-járvány idején az oltásokon pörgő csoportok részben a Great Reset teóriát is magukévá tették, és elhitték, hogy az egész vakcinásdi egy nagyobb terv része. A világszerte terjedő elmélet kapott még egy löketet azzal, hogy az összeesküvés-elméletek amerikai pápája és fontos médiaszemélyisége, Alex Jones külön könyvet írt róla. Az idén publikált mű a fülszöveg ígérete szerint „átfogó elemzést ad a Nagy újraindításról, a globális elit nemzetközi összeesküvéséről, amelynek célja az emberiség és a bolygó minden élőlényének leigázása”. A központi állítás szerint a központi bankárokból, milliárdosokból és korrupt kormánytisztviselőkből álló globális elit történelmi háborút szervez az emberiség ellen egy transzhumanista, tudományos diktatúra keretében.

Durva, mi? De hogy jön ide a magyar népszámlálás, ami első ránézésre egy sokkal unalmasabb, adminisztratív procedúrának tűnik?

Hát úgy, hogy az összeesküvés-elmélet központi része a magántulajdon felszámolása (természetesen csak a kisember magántulajdonáé), egyesek pedig úgy dekódolták a népszámlálási kérdőív lakhatásra vonatkozó részét, hogy ez az egyik első lépés efelé: válaszként megadjuk, hogy 1 fürdőszobánk van, és mire kettőt pislogunk, már jön is a háttérhatalom szétadóztatni/elvenni a 45 négyzetméteres angyalföldi panellakásunkat. (Rejtély, hogy azok, akik ebben a hitben élnek, vajon miért nem indultak még el felgyújtani az állami földhivatalokat, amelyek nyilvántartásaiban valóban név szerint megtalálható mindenki ingatlantulajdona.)

Az egész katyvaszra még rátesz egy lapáttal, hogy mostanában az UCC összefoglaló néven emlegetett konteó is eléggé terjed a Facebookon. E szerint a Great Resettel elég jól összeegyeztethető elmélet szerint a magyar állam valójában nem is állam, hanem egy cég, és mint ilyen, illegitim módon igazoltat vagy gyűjti be most az adatainkat. A felháborodásban vannak, akik odáig jutnak, hogy közösségi felületeken arra biztatnak másokat, álljanak ellen, ne töltsék ki a kérdőívet, ha a 200 ezer forintos pénzbüntetéssel fenyegetik őket, forduljanak jogorvoslatért az Alkotmánybírósághoz.

Mindeközben ott vannak azok is, akik ennyire nem távolodnak el a realitás talajától, mégis bizalmatlanok bármiféle állami adatgyűjtéssel szemben.

• Vagy azért, mert ellenzékiek, és szinte mindentől tartanak, amit az Orbán-kormány regnálása alatt az állam vagy a kormánypárt kezdeményez. (A Pegasus-botrány, a Kubatov-listák, és az orosz Yandex-kódot futtató nemzeti konzultációs oldalak korában talán nem is akkora csoda, ha az emberek bizalmatlanok.)
• Vagy pedig azért, mert túl sokat hallottak már az elmúlt években mindenféle adatszivárgásról, adatokkal való visszaélésről, ezért fokozottan érzékennyé váltak arra, kinek és mi célból adnak meg bármiféle személyes információt.

A következőkben az ő kételyeiket is igyekszünk eloszlatni.

150 éve így megy

Ezek a heves reakciók azért különösen érdekesek, mert az idei népszámlálás alig különbözik az eddigiektől, és még csak azt sem állíthatjuk, hogy újszerű jelenségről volna szó: a hivatalos népszámlálások sorozata Magyarországon 1869-ben kezdődött, azóta a Központi Statisztikai Hivatal nagyjából tízévente igyekszik felmérni a lakónépesség demográfiai és lakásviszonyait. (A mostani népszámlálás eredetileg 2021-ben lett volna, de csúszott egy évet a koronavírus-járvány miatt.)

„Az elmúlt 150 évben a népszámlálási kérdőívek alig változtak, az adatgyűjtés célja már a kezdetektől népesség- és lakásösszeírás volt” – mondta a Telexnek Rövid Irén, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szóvivője.

A népszámlálási kérdőívtől megijedő emberek közül sokan azt kifogásolják, hogy a mostani kérdések „túl intimek”, túl mélyen vájkálnak a vagyoni helyzetünkben azzal, hogy még olyasmiket is meg kell adni, hány fürdőszobája van a lakhelyünkül szolgáló ingatlannak. Ez azonban szintén nem új.

„A témakörök évtizedről évtizedre ugyanazok, a kérdések is szinte megegyeznek a korábbiakkal. Vagyonra és jövedelmi helyzetre nem is kérdez rá a KSH, csak a lakásviszonyokra. Ebben a témában pont ugyanezeket a kérdéseket tettük fel a legutóbbi népszámláláson is, csak egy újdonság van, az energiahatékonyságra vonatkozó kérdés, ahol azt kell jelölni, van-e például napelem, hőszivattyú vagy klíma a lakásunkban” – mondta Rövid Irén hozzátéve, hogy a személyi kérdőív is csak egyetlen új témával bővült, itt a digitális jártasságunkról kell nyilatkozni. Ez a két új kérdés egyfajta nemzeti specifikumnak is tekinthető az európai mezőnyben: az unió országainak népszámlálási kérdőívei tartalmilag nagyrészt azonosak, csak ilyen apróbb dolgokban van közöttük eltérés, tudtuk meg a KSH szóvivőjétől.

A lakással kapcsolatos információk egyébként már csak azért sem tekinthetők „vagyonösszeírásnak”, amitől sokan tartanak, mert a KSH nem a tulajdoni viszonyokra, hanem kifejezetten a lakhatási körülményeinkre kíváncsi.

A kérdőív kitöltésének helyes módja épp ezért az, ha mindenki a valós lakhatási helyzetét adja meg, tehát azt a lakást, amelyben életvitelszerűen tartózkodik:

ha bérleményben lakunk, akkor annak a címét és paramétereit kell beírni, nem pedig a lakcímkártyánkon szereplő lakásét. (A lakástulajdonosok és bérlők közül is sokan attól is tartanak, hogy ha esetleg a tulaj nem legálisan adja ki az ingatlant, nem adózik utána, akkor ez lebuktatja majd a NAV előtt; a folytatásból kiderül, ez miért nem történhet meg.)

A név nem a beazonosításra kell

Visszatérő aggály a név kötelező megadása is. Az ezzel kapcsolatos félelmek szerint azzal, hogy a kérdőíven fel kell tüntetni a teljes nevünket, tökéletesen beazonosíthatóvá válunk érzékeny adatainkkal együtt. A KSH azt kommunikálja, hogy az adatokat anonimizálva, kizárólag aggregált formában és statisztikai célokra használják – akkor mi szükség arra, hogy megadjuk a nevünket? „A név megadása nem arra szolgál, hogy beazonosítsák az egyes személyeket, hanem arra, hogy a KSH megbizonyosodjon róla, hogy mindenki kitöltötte a kérdőívet, és mindenki csak egyszer töltötte ki” – mondta erre Rövid Irén.

A név megadása egyébként visszatérő hagyomány, a korábbi népszámlálásokon ez többnyire így működött. A 2001-es és a 2011-es alkalom pont kivétel, ezen a két cenzuson a KSH más adatok (például a születési dátum, lakóhely) alapján biztosította, hogy mindenkit csak egyszer számoljanak meg, de a névmegadástól nagyobb pontosságot, könnyebb adattisztítást remél a hivatal.
A nevesített kérdőív egyébként nem hungarikum, a legtöbb uniós tagállamban ugyanezzel a módszerrel zajlik az adatgyűjtés, míg máshol a személyi számmal azonosítanak.

Az azonosító adatok megadása a feldolgozást segíti. Azt, hogy a nevek és a kérdőíveken szereplő többi adat arra nem jogosult számára ne legyen összeköthető és ne legyen felhasználható illetéktelen célokra, több dolog biztosítja. Rövid Irén a Telexnek azt mondta, a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatósággal (NAIH) együttműködve alakította ki a KSH ki az adatkezelési protokollt. Ebben egyebek mellett szabályozva van, hogy

• a kérdőívek lezárásakor az adatok automatikusan titkosításra kerülnek;
• a beküldéssel közvetlenül a KSH védett szerverére kerülnek az adatok, ahol külön tárolja a rendszer a nevet a kérdőív többi adatától;
• innentől akárki számára nem is lehet beazonosítani, melyik adat kihez tartozik, a KSH-n belül egy meghatározott csapat fér csak hozzá a teljes adatkörhöz, ők tisztítják a dupla kitöltéseket erre a célra kialakított, biztonságos környezetben;
• a KSH-n belül fizikailag is el vannak különítve az adattároló szerverek, ebbe a helyiségbe csak az erre felhatalmazott munkatársak léphetnek be, és internetkapcsolat sincs;
• a feldolgozási időszak végén meg kell szüntetni minden kapcsolatot a különleges adatok és a személyek között;
• a KSH kizárólag aggregált, személyekhez már nem köthető adatokat hoz nyilvánosságra.

Tehát még a KSH-n belül is védetten kezelik az adatokat, más állami hivatalnak (pl. az adóhatóságnak) pedig pláne nem adják át őket.

Könnyes búcsú a hagyományos kérdőívtől

Aki tart a népszámlálástól, vagy egyszerűen csak bosszantja az egész, annak van egy jó vagy rossz hírként is értelmezhető információnk:

a mostani az utolsó hagyományos módon lekérdezett cenzus.

Az Európai Unió előírásainak megfelelően a jövőben a KSH az eddig népszámláláson begyűjtött adatokat más, úgynevezett adminisztratív adatforrásokból fogja összeszedni, vagyis különféle állami nyilvántartásokat használ majd. Ez a fajta átállás több európai országban már megtörtént, Hollandiában vagy Ausztriában például így gyűjtik az adatokat. Itthon is vannak olyan statisztikai mutatók, amelyeknél az állami adatbázisok összehangolása már lehetővé tette, hogy lekérdezés helyett azokat használva kapjunk teljes képet. Ilyen például az átlagbér-statisztika, amelynek elkészítéséhez néhány éve a NAV adatait használja a KSH, vagy a kiskereskedelmi statisztikák, amelyek részben az online-pénztárgép-adatokból állnak elő.

Az, hogy ez lehetővé válik a népszámlálási kérdőív által érintett területeken, két dolgot jelent a bizalmatlanok számára: egyrészt nem kell többé szembesülniük a cenzus borzongató valóságával, másrészt ez a fejlemény értelmezhető a konteós körökben rettegett „totális megfigyelő állam” fejlődéseként, hiszen ezután már nem is kellünk majd hozzá, hogy a tudjukkik megkaparintsák azt az értékes infót, hány vécé van a lakásunkban.

Jó, jó, de miért van erre szükség?

A népszámlálástól való félelem tehát meglehetősen irracionálisnak tűnik, de azt még nem tisztáztuk, mi végre ez az egész, miért szedik össze az államok elég drágán (a mostani magyarországi kör 26,1 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek) ezt a sok adatot: elvileg azért,

hogy jobb, hatékonyabb, érzékenyebb közpolitikai programokat tudjanak alkotni.

Jó minőségű törvényalkotás és kormányzati cselekvés csak akkor lehetséges, ha tudjuk, milyen a társadalmi valóság az országban. Vegyük például a kérdőívbe újonnan bekerült kérdéseket: ha az államnak pontos képe van az ingatlanállomány energiahatékonyságáról, akkor elméletben sokkal jobban célzott támogatási programokat tud kitalálni annak javítására (mostanáig ebben nem jeleskedett). A népszámlálási adatok részletes információkkal szolgálnak például a közvetlen lakókörnyezet fejlesztéséhez szükséges döntésekhez egészen a legkisebb lélekszámú településig – mondta Rövid Irén. A most begyűjtött demográfiai adatokra alapozva születhetnek olyan döntések, hogy hol van szükség újabb óvodára vagy éppen idősek otthonára.

Az cenzusok emellett nemcsak az államnak, de az állami jellegű feladatokat ellátó civil szférának is ugyanezen okokból hasznosak, arról nem beszélve, hogy a független társadalomkutatók számára is aranybánya ez az adathalom. A statisztikusok, szociológusok, szociálpolitikusok munkája jelentős mértékben a tízévente megújuló népszámlálási adatbázison nyugszik, és az ő munkájuk nélkül a társadalmilag érzékeny, laikus közönség is sokkal kevesebbet tudna a magyar társadalom állapotáról.

Egyszóval: a népszámlálás talán egy kicsit fárasztó, de semmi olyat nem fog megtudni rólunk így az állam, amit egyébként nem tud, ha akar. Cserébe viszont az adatok esélyt jelentenek releváns tudományos kutatások és jobban célzott közpolitikák megszületésére.