Kirúgott kölcseys tanár: Ma fontosabb, hogy egy pedagógus ne pampogjon, mint az, hogy tanítson

2022. október 6. – 10:55

frissítve

Kirúgott kölcseys tanár: Ma fontosabb, hogy egy pedagógus ne pampogjon, mint az, hogy tanítson
Ocskó Emese – Forrás: Veiszer Alinda

Másolás

Vágólapra másolva

Még mindig nem kapta meg a felmondási papírjait Ocskó Emese, aki huszonegy évet tanított a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, de tudja, hogy jönni fog, mert azt postára adták. Ocskót négy tanártársával együtt pár nappal ezelőtt rúgták ki, miután részt vettek a polgári engedetlenségben.

A tanár Veiszer Alindának beszélt arról, múlt pénteken ő nem volt bent az iskolában, de egy diákja írt rá, hogy „mik ezek a kirúgások mostanság, tanárnő?”. Ő maga akkor még arra gondolt, hogy a diák a miskolci igazgatóhelyettes felmentéséről kérdezi őt. Ezután ő maga is sajtóhírekből tudta meg, hogy aznap a tankerület munkatársai átadták a felmondólevelet három kollégájának, köztük Palya Tamásnak, és ekkor tudta meg, hogy őt is keresték az iskolában.

Arról is beszélt, már a nyáron összeült pár tanártársával, hogy megbeszéljék, mit kéne csinálniuk az idei tanév elején, és arra jutottak, öt héten át egy-egy napon polgári engedetlenkedésben vesznek részt. Ebbe majdnem a fele tantestület kapcsolódott be, körülbelül harmincan a hetvenből. Többen már egy hét után megkapták a figyelmeztető levelet arról, ha ezt folytatják, kirúgás lehet a vége, de arra gondoltak, veszítenivalójuk nincs. Ő maga egyébként annak jobban örül, hogy inkább kirúgták néhányukat, mint hogy a megmozdulások és tiltakozások csendben elhaljanak.

Azt azért hiányolja, hogy a tankerület egyszer sem hívta be őket beszélgetni, hogy legalább megkérdezzék tőlük, miért csinálják ezt. Még azelőtt, hogy kirúgták volna őket. Sajnálja a tankerületben dolgozókat, mert szerinte érezni, hogy felülről kényszerítenek rájuk feladatokat.

Arról is beszélt, hogy mindig nehéz volt egy tanárnak megélnie, de „már eljött az a pont, ha megfeszülsz, akkor sem jössz ki hónapról hónapra”. Ocskó szerint osztályfőnökként a nettó fizetése 240 ezer forint lett volna idén teljes állásban. Ocskó szerint még húsz évvel ezelőtt sem érezte, hogy erre a szakmára úgy igazán odafigyelt volna az aktuális kormány, inkább csak lesütötték a szemüket, „és úgy csináltak, mintha ez baj lett volna”. A Fidesz hatalomra kerülése óta szerinte annyi változott, hogy már szemlesütés sincs, és inkább csak azt mondják, „te egy folyosón grasszáló zsíros hajú, kockás inges tanár vagy”. Ocskó szerint

„ma fontosabb az, hogy egy tanár ne pampogjon, ne jártassa a száját, mint az, hogy tanítson”.

Azt nem tudja, hogy más tankerületben esetleg még taníthat-e.

A Kölcsey Ferenc Gimnázium két kirúgott pedagógusával, Törley Katalinnal és Palya Tamással ebben a videóban beszélgettünk megkönnyebbülésről, kiállásról és a jövőjükről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!