A tankerület válasza: csökkentették öt tanár pénzét az I. kerületi iskolában, de visszaállítják a pótlékot

2022. október 5. – 19:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az I. kerületi Batthyány Lajos Általános Iskola öt tanárának újra megemelik az osztályfőnöki pótlékát, miután a diákok száma ismét emelkedett az iskolában – válaszolta a Telex kérdésére a Közép-Budai Tankerület.

Mint megírtuk: szülők amiatt indítottak petíciót és tiltakozó akciót, mert az iskolában öt osztályfőnöknek azonnali hatállyal csökkentették a fizetését. A tankerület ezt azzal indokolta, hogy az osztályokban kisebb lett az osztálylétszám. Ez az az iskola egyébként, és ezek azok a tanárok, akik augusztus végén a Facebookon kerestek diákokat, hogy ne kelljen összevonni osztályokat. Az akció sikerrel is járt.

A Közép-Budai Tankerület válasza szerint nem a tanárok alapbérét csökkentették, csak az osztályfőnöki feladatok ellátáshoz kapcsolódó pótlékokat. Ezt ugyanis a jogszabály szerint minden év elején az adott létszámra figyelemmel állapítja meg a nemzeti köznevelésről szóló törvény betartásával és az intézményvezető javaslata alapján a tankerület.

Ez az idei tanév elején is így volt. A tankerület írásos válasza szerint a tanulói létszámok néhány osztály tekintetében az év elejére az osztályindításhoz szükséges minimum szint alá csökkentek, ennek ellenére a Tankerületi Központ lehetőséget adott az intézménynek további tanulók felvételére, ugyanakkor a pótlék mértékét a jogszabályi kereteken belül csökkentette.

„Miután újabb tanulók érkeztek az intézménybe, a tankerületi központ visszamenőlegesen megemelte az érintett pedagógusok osztályfőnöki pótlékát, amelyről a hivatalos okiratot is hamarosan megkapják.”

A szülők által írott petíciót a tankerület átvette. Mivel a szülők által felvetett kérdések munkáltatói döntést érintenek, így azok részletes egyeztetése csak a munkavállalókkal történhet – olvasható a válaszban.

A szülői közösség közleménye szerint nem kizárható, hogy „büntetésről” van szó a Klebelsberg Központ részéről azért, mert az elmúlt hetekben az iskola Facebook-posztban keresett tanárokat és gyerekeket, és a posztokat nagyon sokan osztották meg.

A tankerület válasza szerint az eltelt években szorosan együttműködve a vezetővel támogatták az iskola fejlődését, új profilok kialakítását, számos tanulót megtartó intézkedését. „Téves, és az események összemosásán alapuló feltételezés, mely szerint retorzióval lépnénk fel az intézmény felé, különösen, hogy annak további jövője megalapozásában elkötelezettek vagyunk.

Délután megjelent cikkünk után egy XII. kerületben dolgozó tanár is írt nekünk, amiben hasonló problémáról számol be. Egy ottani iskolában is csökkentek az osztályfőnöki pótlékok, miután az osztálylétszám 20 fő alatt van. Az iskolában jelenleg mind alsó, mind felső tagozaton nagyon kevés az az osztály, ahol a létszám 25-30 között mozog. A tanár a régi szerződés szerint pályakezdő-gyakornokként, osztályfőnöki pótlékkal és elrendelt túlórával 237 ezer forintot keresett nettóban, a szeptemberi fizetése 219 ezer forintra csökkent ugyanezekkel a paraméterekkel. Információink szerint egy másik I. kerületi iskolában is az összes alsós tanítónak csökkent a pótléka.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!