Öt tanár fizetését csökkentette a Klik az I. kerületben, mert kevesebb lett a gyerek

2022. október 5. – 14:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szóban értesítette szeptember közepén a Közép-Budai Tankerületi Központ az I. Kerületi Batthyány Lajos Általános Iskola öt felsős osztályfőnökét arról, hogy azonnali hatállyal csökkentik a fizetésüket. Ez az iskola, amely augusztus végén a Facebookon keresett diákokat az iskolába ahhoz, hogy ne kelljen összevonni osztályokat.

Frissítés 19:00 – A tankerület a Telex kérdésére azt válaszolta: a diákok számának csökkenése miatt a jogszabály értelmében csökkentek az osztályfőnöki pótlékok, de az I. kerületi iskola öt tanárának újra megemelik ezt a járandóságát, miután a diákok száma ismét emelkedett az intézményben. Erről előbb a tanárokat fogják értesíteni. Részletek>>>

Az állami iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ (Klik) eredetileg azzal indokolta a lépést, hogy az osztályokban kisebb lett az osztálylétszám, ezért az osztályfőnököknek „kevesebb lett a dolga”. A köznevelési törvény értelmében a fenntartó 10 és 30 százalék között szabadon változtathatja az osztályfőnöki pótlékot, arra azonban eddig sehol sem volt példa, hogy a 20 fős alap osztálylétszámkeretet egyik napról a másikra 15 fősre módosítsa a tankerület, mint a Batthyány Általános Iskola esetében történt. Az öt, pályája derekán álló tanár szerint ez a lépés elfogadhatatlan és felháborító, mivel egy-két gyerekkel kisebb osztálylétszám esetén sem csökkennek az osztályfőnökök adminisztrációs és egyéb, intézményi terhei, és a gyerekeket illető felelősségük sem – írja közleményében a szülői közösség.

A szülők petíciót indítottak, amit több mint 120-an írtak alá. Szeptember 30-án elvitték a Közép-Budai Tankerületi Központ székhelyére. A dokumentumot a tankerület igazgatója nem volt hajlandó személyesen átvenni, azt egy beosztottja vette át. Egy kolléga megjegyzése szerint „a miniszterelnök sem veszi át személyesen a petíciókat”. Az átadásra végül csak egy szülőt engedtek be az épületbe.

A petícióban a szülők október 5-ét jelölték ki határidőnek arra, hogy a tankerületi vezető semmisítse meg az intézkedését, ellenkező esetben a sajtóhoz fordulnak, és más akciókat szerveznek. A kijelölt napig a Klik írásban azt válaszolta, hogy 15 nap múlva reagálnak, addig is a beküldő nyomtatásban vigye be a kérelmét a Klikhez, hogy a választ írásban vagy emailben kéri majd.

A Batthyány Lajos Általános Iskola szülői közössége továbbra is azt követeli, hogy a Klik vonja vissza „a rendkívül megalázó, szakmailag érthetetlen és ellenséges” rendelkezést, emelje vissza az osztályfőnökök fizetését arra a szintre, ami az elvonás előtt volt, sőt, növelje meg a tanárok juttatásait. A szülők folytatják a tiltakozást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!