Havi nyolcezer forintot kér a Madách Imre Gimnázium a szülőktől, hogy ki tudják fizetni a tanárok pluszmunkáját

2022. szeptember 30. – 19:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti Madách Imre Gimnázium alapítványa pénzt kér a tanulók szüleitől, hogy a továbbiakban ebből finanszírozhassa a tanárok pluszmunkáját, így azoknak talán nem kell megélhetési okokból más munka után nézniük.

Az iskola hivatalos Facebook-oldalán jelent meg egy poszt, amiben az áll, hogy az Alma Mater Madách Imre Gimnázium Alapítvány a nevelőtestület kérésére úgy döntött, hogy támogat minden olyan tevékenységet, ami – a tanároknak a teljes állásra előírt minimum 22 órán felül – az intézménybe járó diákok épülését, tehetségének gondozását szolgálja.

Legyen az például a gyerekek nyelvvizsgára való felkészítése, házi versenyek és külföldi tanulmányi utak megszervezése, nyári táborok szervezésének honorálása, a munkaidőn túli tanári továbbképzések honorálása vagy épp az osztályok színház-, koncert- vagy operalátogatásainak leszervezése. A poszt azt írja, hogy megélhetési nehézségek miatt idén az oktatók több mint 10 százalékának kellett otthagynia az iskolát, és „ezzel elindult az iskola szellemi amortizációja, ami a források csökkenésével a tanulási környezet amortizációját is eredményezi” – áll a poszt szövegében.

Az Alma Mater Alapítvány Kuratóriuma minden tanuló után havi 8000 forint támogatást kér, az intézménybe járó testvérek esetén összesen 12 000 forintot

– áll a poszt szövegében. Azt írják, hogy természetesen a havi nyolcezer forinton felül továbbra is be kell fizetni a különböző programok díjait, és ha valakinek a havi nyolcezer forint jelenleg megterhelő, az alapítvány kuratóriuma átmenetileg elfogad csökkentett befizetést is. A poszt szerint ez az összeg csökkenhet, ha „következő három hónapban 50% béremelés lesz”, illetve meg is szűnhet, ha „elérjük a diplomás átlagbérre vonatkozó 80%-os ajánlást és megvalósul egy igazságos bérrendszer, valamint a működtetési költségek is megnyugtatóak lesznek”.

A bejegyzésben azt írják a befizetett összeg 20 százalékát felújítási munkálatokra, az épület „amortizációjának lassítására” fogják fordítani, illetve olyan fontos eszközök beszerzésére, amik államilag nem támogatottak.

A tanárok túlterheltsége és alacsony bérezése országszerte több iskolában is egyre több problémát okoz. Egyre több oktató kénytelen elhagyni szakmáját a megélhetési nehézségek miatt, erről mesélt a Telexnek nemrég Lendvai Dorottya matematika–fizikai szakos oktató, aki 13 év után döntött úgy, hogy otthagyja a tanári pályát. Sok iskolának azonban nemcsak a tanárhiánnyal kell szembenéznie, hanem azzal is, hogy nincs elég forrása az iskola épületének megfelelő karbantartására, felújítására, így az is előfordul, hogy a szülőknek kell finanszírozniuk és elvégezniük ezeket a feladatokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!