Túlzásnak tartotta a 17,5-szeres gázáremelést Szentendre, ezért most 26-szoros árat fizettetne velük az állami MVM

2022. szeptember 27. – 18:35

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben a tőzsdén zuhan a gáz ára, az MVM közbeszerzési ajánlatában adott 17,5-szeres helyett akár 26-szoros ár megfizetésére kényszerülhet a szentendrei önkormányzat – olvasható a város honlapján. Fülöp Zsolt, a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesült jelöltjeként megválasztott polgármester szerint mielőbb korrigálni kell az abszurd árképzést.

A város önkormányzata nyáron kezdte meg az új áram- és gázbeszerzést. A tenderen egyetlen ajánlatot kaptak, az állami tulajdonú MVM a földgáz árát a tavalyi gázárhoz képest 17,5-szeres, köbméterenként 103 forint helyett 1801 forintos áron állapította meg. Ezt az árat a szentendrei képviselők nem fogadták el, és egyhangúlag úgy döntöttek, hogy új közbeszerzést írnak ki – olvasható a kialakult helyzet előzménye.

Az MVM-től közben azt a tájékoztatást kapták, hogy a város, miután lejárt a szerződése, októbertől átkerül a cégnél az úgynevezett „basic” tarifacsomagba. És hogy ez mit jelent? Köbméterenként 2644 forintos árat. A város honlapja szerint ez „a szentendrei képviselők által irreálisan magasnak minősített ár közel duplája” – és habár ez nem igaz (a 2644 nagyjából másfélszerese az 1801-nek), így is azt jelenti, hogy az önkormányzatnak és a város intézményeinek a 17,5-szeres helyett 26-szoros áremelkedést kellene kigazdálkodniuk. Úgy, hogy már néhány nap múlva a drágább árat kellene fizetniük.

És úgy, hogy – legalábbis az önkormányzat szerint – ez az ár a valaha volt legmagasabb tőzsdei gázárnak nagyjából a kétszerese (a holland energiatőzsdén augusztus 26-án átszámolva 1310,24 forint volt a köbméterenkénti ár), míg a mostani, szeptember 26-i 663,79 forintos köbméterenkénti árnak nagyjából négyszerese.

A városi honlap szerint az önkormányzat most nyilatkozatot küldött az MVM-hez, hogy nem akar átkerülni a basic tarifacsomagba és így „abszurd mértékű díjat” fizetni. Fülöp Zsolt polgármester emellett felkérte az Energiahivatalt és az MVM-et, hogy sürgősen vizsgálják felül az energia-árképzési metódusokat, és egyértelműen tájékoztassák az önkormányzatokat a lehetséges tarifákról. Az írásból az nem derül ki, hogy októbertől a város végül mennyit fog fizetni egy köbméter gázért, és hogy a várható áremelés milyen hatással lesz a költségvetésére, illetve egyes intézményei működésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!