A DK a jogállamiság helyreállítását célzó javaslatcsomagot nyújt be az Országgyűlésnek

2022. szeptember 25. – 15:59

Másolás

Vágólapra másolva

A Demokratikus Koalíció (DK) a jogállam helyreállítását célzó javaslatcsomagot nyújt be az Országgyűlésnek, írja a párt lapunknak is elküldött sajtóközleményében.

A párt szerint az uniós pénzek távolmaradásának egyik oka, hogy a kormány leépítette a jogállamot. A DK célja a javaslatcsomaggal, hogy az Európai Unió vezetői elhiggyék, „nem sunnyogás, látszat-intézkedések történnek az ellopható pénz reményében”.

„A DK jogállami csomagja csatlakoztatja Magyarországot a korrupció ellen fellépő Európai Ügyészséghez, politikailag függetlenné teszi a bíróságokat és az ügyészséget, módosítja az Alkotmánybíróság jelenlegi, jogállamot korlátozó működését, helyreállítja a kiegyensúlyozott tájékoztatást és a sajtószabadságot.”

A részletekről egyelőre keveset árultak el. Az kiderült még, hogy a csomag érinti az Országgyűlést és a házszabályt is, szabaddá téve például a vizsgálóbizottságok felállítását, és lehetőséget teremtve a nem jogállami módon kinevezett tisztviselők visszahívására.

A jogállamiság hazai helyzete az utóbbi időben sokszor téma volt, miután az Európai Parlament megszavazta, hogy nem tartja teljes értékű demokráciának Magyarországot. Igaz ennek különösebb következményei még nincsenek, inkább politikailag lehet hatása. Viszont az Európai Tanács döntésének már komoly következményei lehetnek, ugyanis az Európai Bizottság az uniós költségvetés védelme érdekében a jogállamiság elveinek magyarországi megsértései miatt nagy mértékű pénzmegvonást javasol Magyarországgal szemben, de a döntést az Európai Unió Tanácsára bízzák. November 19-ig döntenek a háromezer milliárd forintos uniós pénz jövőjéről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!