Datadat: A Jobbik soha nem volt ügyfelünk

2022. szeptember 23. – 14:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mint megírtuk, a Mi Hazánk Mozgalom feljelentést tett a Jobbik és a párt egy korábbi alkalmazottja ellen, többek között azért, mert – Toroczkai László elmondása szerint – egy „névtelenséget kérő volt jobbikos alkalmazott” leveléből megtudták, hogy 2019 elejétől a Datadat Kft. révén a Jobbik „fontos címlistákat” kapott.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján a pártelnök arról is beszélt, hogy a Datadatnak és a Jobbik akkori pártigazgatójának is köze lehet ahhoz a tömeges panasztételhez, amely miatt örökre törölte a Facebook az ő több százezer követővel rendelkező profilját.

Szigetvári Viktor, a cég társ-ügyvezetője pénteken a Telexnek küldött közleményében reagált Toroczkai állításaira.

„A Datadatnak sem 2019-ben, sem később, napjainkig, sosem volt ügyfele a Jobbik, ideértve a párt parlamenti frakcióját, a pártot magát és egyéni politikusait, helyi szervezeteit.

Társaságunk vezetői és munkatársai nem találkoztak soha a Jobbik pártigazgatójával. Társaságunk soha, semmiféle Facebook-profil ”letiltása„ érdekében, nem szervezett kampányt, nem is vett részt ilyenben, és eszközeink sincsenek ilyen akcióra, mivel a Facebook e tekintetben nem is így működik. Társaságunk semmiféle olyan adatnak sem adatkezelője vagy adatfeldolgozója nem volt soha, amely 2019 elejétől kezdve bármiféle címlistát jelenthetett volna a Jobbik számára” – írta Szigetvári.

Szigetvári hangsúlyozta, a Datadat egyedül 2022 tavaszán, a választási kampány időszaka alatt nyújtott adatfeldolgozói szolgáltatást a közösen induló ellenzéki pártokat képviselő ügyfelei számára. Erről az együttműködésről bővebben ebben a cikkben írtunk.

„A hamis állítások forrásaival szemben társaságunk, ahogy minden eddigi hasonló esetben, a szükséges jogi lépéseket meg fogja tenni” – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!