Benyújtotta a kormány az EU-nak megígért antikorrupciós módosítások második körét

2022. szeptember 23. – 20:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Benyújtotta a kormány azoknak a törvénymódosításoknak az újabb adagját, amelyeket azért vállalt az Európai Bizottság felé, hogy ne essen el Magyarország mintegy 3000 milliárd forintnyi EU-s forrástól. (Az egyik dokumentum itt, a másik itt érhető el.)

Az első adagot még hétfőn nyújtották be, abban egyebek mellett az is megjelent, hogy a NAV aktívan segítheti majd az OLAF vizsgálatait.

A mostani javaslatcsomagból kiderül, hogy létrehoznak egy „Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóságot”, ami Navracsics Tibor munkaszervezésében fog működni, és az EU-s források felhasználását ellenőrzi.

A mostani törvénymódosítási javaslatok között például szó van arról, hogy megkönnyítik a közérdekű adatokhoz való hozzáférés lehetőségeit a veszélyhelyzet alatt. A módosítások értelmében nem számlázzák majd a közérdekű adatok kiadásának munkaerőköltségeit, és módosítják a határidőre vonatkozó előírásokat is.

A már sokszor emlegetett Integritás Hatóságról létrehozásáról is benyújtották a szükséges törvényjavaslatot. Illetve a korrupcióellenes munkacsoportról is kicsivel többet tudhatunk: 21 tagú lesz, amiből 10 civil tag lesz.

Cikkünk korábbi verziójában tévesen azt írtuk, hogy a Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóság Lázár János alá tartozik majd, de valójában Navracsics munkaszervezésében fog működni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!