Újszilváson földhöz vágták a rezsidémont

2022. szeptember 20. – 20:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Deutsche Welle új videója egy olyan településen készült, ahol nem aggódnak különösebben a rezsiszámlák miatt, mert az önkormányzat már idejekorán elkezdett dolgozni megújuló energiaforrásokkal – mégpedig geotermikus-, valamint napenergiával.

A Pest megyei Újszilváson 2002 óta a független Petrányi Csaba a polgármester, de már a rendszerváltás idején is az önkormányzatnak dolgozott: először műszaki vezetőként, majd jegyzőként. Egy németországi tanulmányút ébresztette rá, hogy a megújuló energiában és az energiafüggetlenségben van a jövő.

München egyik külső kerületében látta, ahogy 2600 méter mélységből szivattyúkkal hozzák fel a gőzt. Miután Újszilváson is van geotermikus energia, kitalálta, hogy ezt ők is tudnák hasznosítani. A közintézmények fűtésének és melegvíz-ellátásnak ma már 90 százalékát a termálkút segítségével biztosítják, de önálló termálkút látja el a nemrég átadott helyi uszodát is.

A településnek emellett önálló naperőműve is van, azon túl, hogy az összes középületen találhatóak napelemek, melyek így összességében az áramszükségletek durván hatvan százalékát fedezni tudják. Az alig 3 ezer fős település 2007 óta építi energiaönellátását, melynek köszönhetően éves szinten 40 millió forintot takarít meg. Ennek egy részéből fizetik az uszoda építésére felvett hitelt, és még jut belőle számos szociális célra is.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!