Szeptember végétől indulnak a kísérleti tesztek az iskolákban

2022. szeptember 20. – 10:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A mobilszolgáltatók új telefon vásárlásakor különböző kedvezményeket kínálnak. Tamás új telefont szeretne vásárolni, az ügyfélszolgálaton a következő két lehetőséget ajánlották neki:
Új telefonja vételárából lebeszélhet 3000 Ft-ot
vagy
15% kedvezményt kap a vételárból.
Mekkora vételár felett jár jobban Tamás, ha a 15% engedményt választja?”

Többek között ilyen feladatokat kapnak majd a diákok az új országos mérésen, amely szeptember 26-án a 10. évfolyamosok tesztjeivel indul – írja az Eduline. A matektesztben „életszerű” kérdések lesznek – ígérik.

Az Eduline írt arról, hogy a Belügyminisztérium új tesztet tett kötelezővé az eddigi kompetenciamérés és az idegen nyelvi mérések mellé. Míg eddig a hatodikosok, a nyolcadikosok és a tizedikesek kompetenciáit és ismereteit mérték, ettől az évtől a negyedikeseknek, az ötödikeseknek, a hetedikeseknek, a kilencedikeseknek és a tizenegyedikeseknek is ki kell majd tölteniük egy-egy feladatsort.

Bizonyos évfolyamok képességeit évente kétszer is felmérik majd, ősszel és tavasszal. Az adatrögzítés már a tanév eleje óta tart az iskolákban, a teszteket pedig szeptember vége és november vége között kell megtartani:

  • a 10. évfolyamon 2022. szeptember 26. – október 7.;
  • a 8. évfolyamon 2022. október 10–21.;
  • a 6. évfolyamon 2022. október 24 – november 11.;
  • a (kísérleti bemeneti mérés) a 4. és az 5. évfolyamon 2022. november 14-e és 30-a között.

Fontos szabály az is, hogy a 4–5. évfolyamokon tanulók csak szövegértés- és matekfeladatokat kapnak, a 6., 8. és 10. évfolyamosoknak viszont lesz természettudományos feladatsoruk is. Az idegen nyelvek sem maradnak ki: ősszel felmérik majd a hatodikosok és a nyolcadikosok angol- vagy némettudását is, és külön tesztet készítenek a két tanítási nyelvű iskolákban tanulóknak.

A teszten az országos kompetenciamérésben is előkerülő típusfeladatokra lehet számítani, a nyilvános próbafeladatokat már nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal.

A kísérleti mérés kétnapos programot jelent majd a diákoknak. A 4. és 5. osztályosok tesztjei ennél rövidebbek, tantárgyanként 2x30 percesek lesznek, és a mérés csak egy napig tart majd.

A technikumokban és a szakképző iskolákban tanulókra más szabályok vonatkoznak majd.

Vannak, akik megkérdőjelezik a kompetenciatesztek és a hasonló mérések értelmét, ilyen például a Tanárblog szerkesztője, aki itt ír a problémáról részletesen. Halácsy Péterrel, a Prezi és a Budapest School egyik alapítójával ebben a videóinterjúnkban beszélgettünk erről a témáról is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!