Csúcsra járatott titkolózás: bírósági eljáráshoz se adható ki, hogy mi alapján döntött az operatív törzs

2022. szeptember 20. – 07:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rendeletet alkotott arról a kormány, hogy a veszélyhelyzet vagy egészségügyi válsághelyzet során létrehozott operatív törzs és annak munkacsoportja „feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy
rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adat” nem számít nyilvános adatnak. A hétfői Magyar Közlönyben megjelent 356/2022. (IX. 19.) számú kormányrendelet nemcsak megerősíti az operatív törzs eddigi tájékoztatási gyakorlatát, de szigorítja, pontosabban lényegében lehetetlenné teszi az adatokhoz való hozzáférést.

Már januárban megírtuk, hogy az operatív törzs üléseivel kapcsolatos dokumentumok kiadását megtagadó döntés indoklása az információszabadságról szóló törvény egyik gumiparagrafusára hivatkozik, miszerint minden döntés-előkészítőnek minősíthető adat alapvetően tíz évig nem nyilvános. A mostani kormányrendelet ezt megerősíti ugyanerre a gumiparagrafusra, az infótörvény 27. § (5) bekezdésére hivatkozva.

A most kiadott rendelet egy másik passzusa azt mondja ki, hogy a döntés megalapozását szolgáló adat megismerésére irányuló igény az infótörvény 27. § (6) bekezdése alapján utasítható el – ebben a 6-os bekezdésben az áll, hogy az adatigénylés akkor utasítható el, „ha az adat további jövőbeli döntés megalapozását is szolgálja, vagy az adat megismerése a közfeladatot ellátó szerv törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, így különösen az adatot keletkeztető álláspontjának a döntések előkészítése során történő szabad kifejtését veszélyeztetné”.

Még további szigorítást jelent a rendelet két további paragrafusa. Az egyik szerint az ilyen adatokkal „összefüggésben indult közigazgatási hatósági vagy bírósági eljárásban az adat az iratokhoz nem csatolható, arról másolat nem készíthető, az – legfeljebb az eljárás sikeres lefolytatásához szükséges mértékben – kizárólag az adatot kezelő közfeladatot ellátó szervnek az adatkezelés helyszínéül szolgáló helyiségében tekinthető meg”.

Még keményebb szigorítás az, hogy a kormány döntése értelmében a mostani rendelet „rendelkezéseit az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell”. A rendeletet ráadásul hétfőn éjjel 23 órakor hatályba is léptették – nem kizárt tehát, hogy a bíróság a napokban, akár már kedden tárgyalt volna olyan közérdekű adatigénylésről, amely ilyen adatok kiadásáért indult.

Frissítés: Kedd délelőtt írta meg a Hvg.hu, hogy minden bizonnyal az általuk indított per állhat a hirtelen jött, visszamenőleges hatályú és sebtiben életbe léptetett rendelet mögött. A lap még nyár elején fordult bírósághoz, kérve, hogy az kötelezze az operatív törzset a koronavírus-járvány ideje alatt tartott ülései jegyzőkönyveinek kiadására. Azt akarták elérni, hogy a közvélemény megismerhesse, milyen adatok, elemzések alapján, milyen szempontokat mérlegelve hozott döntéseket, korlátozásokat az operatív törzs a működésének csaknem 2 éve alatt.

Ezt a folyamatban lévő pert – amelyben október 18-án lenne a következő tárgyalási nap – lehetetleníti el a kormány friss rendelete, amelyet az ukrajnai háború miatt május végén kihirdetett háborús veszélyhelyzet adta felhatalmazásra hivatkozva adtak ki. Hogy mi a köze az ukrajnai háború miatti veszélyhelyzetnek az operatív törzs háború előtti működéséhez, arra semmilyen észszerű magyarázatot nem találni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!