2030-ig titkolják, mikor mi alapján döntött az operatív törzs

2022. január 12. – 13:25

Másolás

Vágólapra másolva

„Az ülésekről készült dokumentumok megismerését megtagadom, mivel azok a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adatok és a keletkezésüktől számított tíz évig nem nyilvánosak”

– ezt válaszolta Lakatos Tibor rendőr dandártábornok, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a Hvg.hu közérdekű adatigénylésére, amelyben a lap az operatív törzs eddigi összes üléséről készült jegyzőkönyv vagy feljegyzés, jelentés kiadását kérte. A lap azért kérte a közérdekű adatigénylést, hogy megtudják, készül-e szó szerinti jegyzőkönyv az operatív törzs üléseiről, valamint hogy ezeken hányszor és miről szavaztak az elmúlt közel két év több mint 150 ülésén.

Az operatív törzs üléseinek iratai hivatalosan ugyan nem titkosak, vagyis a törvény szerint nem minősített adatok, a testület döntéseiről és azok hátteréről mégis csak annyi tudható, amit maga a testület vagy a kormány közölni akar tájékoztatókon vagy a koronavirus.gov.hu oldalon – írja a lap.

A dokumentumok kiadását megtagadó döntés indoklása az információszabadságról szóló törvény egyik gumiparagrafusára hivatkozik, miszerint minden döntés-előkészítőnek minősíthető adat alapvetően tíz évig nem nyilvános. A Hvg.hu azonban emlékeztet, hogy az ilyen adatok megismerését is engedélyezheti az adatkezelő szerv vezetője az ehhez „fűződő közérdek súlyának mérlegelésével”.

Január végén lesz két éve, hogy felállt a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter vezet Kásler Miklóssal, az emberi erőforrások miniszterével együtt. Rajtuk kívül tagja még a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója, az országos rendőr-főkapitány, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főigazgatója, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatója, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója,az országos tisztifőorvos és a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ főigazgatója.

Az operatív törzs munkájáról Müller Cecília országos tisztifőorvos számolt be rendszeresen a járvány második és harmadik hullámának idején. A harmadik hullám utolsó tájékoztatóját viszont már nem ő tartotta, hanem Kiss Róbert rendőr alezredes és Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője. Megköszönték a nézők kitartó figyelmét, de a látványos összeborulás, nagy katarzis a fináléban elmaradt.

A tájékoztatók a negyedik hullámban már nem is értek vissza, az operatív törzs döntéseiről a kormányinfókon Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatott.

Az operatív törzs jelenleg azt vizsgálja, hogy szükség lesz-e negyedik oltásra a koronavírus ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!