Márki-Zay Péter: Mártély a tartozása felét azonnal tudná rendezni

2022. szeptember 15. – 13:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nyílt levélben reagált Márki-Zay Péter a mártélyi polgármester kérelmére, hogy engedjék el a település Hódmezővásárhely felé fennálló 23 millió forintos tartozását. A levelet azonban nem Ambrus Istvánnak, hanem a terület országgyűlési képviselőjének, Lázár Jánosnak címezte az egykori miniszterelnök-jelölt.

Mártélyon augusztus 7-én tartottak időközi polgármester- és képviselő-választást, miután korábban a képviselő-testület feloszlatta magát. Az addigi polgármester, a Lázárral (a terület országgyűlési képviselőjével) konfliktusba keveredett, Márki-Zay Péterrel viszont jó kapcsolatot ápoló Putz Anita újból indult, de alulmaradt a Lázár által támogatott Ambrus Istvánnal szemben. Ambrus korábban Lázár János sofőrjeként dolgozott.

Mint írtuk, az új polgármester levélben fordult Hódmezővásárhely polgármesteréhez, Márki-Zay Péterhez, hogy engedjék el azt a 23 millió forintot, amivel Mártély tartozik a városnak.

Márki-Zay Lázár Jánosnak címzett levelében azt írta, „az addig minden számláját időben fizető település a választás után heteken belül bejelentette, hogy csődben van, ezért segítségért meglepetésemre most mégis nem Önhöz vagy a kormányhoz, hanem hozzám fordultak”.

„Különösen érthetetlennek tartom Ambrus István megkeresését azért is, mert a kampányban Önök ígéretet tettek arra, hogy Mártély fennálló adósságát vissza fogják fizetni” – írta.

A vásárhelyi polgármester hozzátette, eddig is türelmesek voltak Mártély – még Borsos József fideszes polgármester idejéből származó – tartozásai tekintetében is.

„Tudomásom van róla, hogy év végéig a Mártélyhoz beérkező pénzekből a fennálló tartozás fele azonnal rendezhető, a fennmaradó részre pedig Hódmezővásárhely részletfizetést biztosít” – írta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!