Polgármester-választást követel Fürjes Balázs, miután elfogyott a baloldali többség az I. kerületben

2022. szeptember 12. – 09:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ide Buda! Ha Karácsonyék valóban demokraták, polgármester-választás következik – V. Naszályi Mártának bizalmi szavazást kell kérnie a választóktól a vereség után

– ezt Fürjes Balázs, a miniszterelnökség parlamenti államtitkára, korábbi Budapestért felelős államtitkár posztolta a Facebookon azután, hogy az I. kerületben a vasárnapi időközi választáson fideszes jelölt nyert, amivel megszűnt az ellenzéki többség a képviselő-testületben; megnyílt az út a Fidesz előtt, hogy többséget alakítson ki a budavári képviselő-testületben, ha sikerül megnyerniük maguknak a Jobbikból kiugrott két képviselőt, Zsitnyák Jánost és Varga Dánielt.

Fürjes szerint vasárnap „megtörtént Budavár visszavétele”, és most már nincs más hátra, mint az, hogy V. Naszályi Márta polgármester lemond: „bizalmi szavazást kell kérnie a választóktól, utat kell engednie a budaváriak demokratikus akaratnyilvánításának”.

Az államtitkár focis szóvirágok egész sorával sorozta meg az ellenzéket:

  • Az eredmény újabb sárga lap Karácsonynak
  • V. Naszályi Mártát pedig piros lappal az öltözőbe küldték
  • Újabb baloldali vereség hazai pályán

A posztban Fürjes kiemeli egyfelől azt, hogy magas volt a részvétel az időközin (37 százalék, ami valóban magasabb az átlagosnál, viszont az a kitétele, miszerint az „országos önkormányzati választási részvétel szokott 40% körül alakulni”, csak nagy jóindulattal fogadható el, mert például 2019-ben az országos részvétel 48 százalékos, de épp az I. kerületben több mint 56 százalékos volt).

Másrészt arról is ír, hogy a tavaszi parlamenti választás óta nyolc olyan helyen kellett időközit tartani, ahol korábban baloldali képviselő volt, és ebből hét mandátumot a kormánypártok szereztek meg (Erzsébetvárosban, Józsefvárosban, a Belvárosban, Rákosszentmihályon, Budafokon, Óbudán és most az I. kerületben is (a baloldal az egyetlen sikerét Újpesten érte el).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!