Idén tényleg csúnya lett a Csunya-tó, és már tónak se lehet nevezni

A péceli Csunya-erdő a nevével ellentétben gyönyörű, nem véletlenül ihlette meg az egykor Pécelen élő Lázár Ervint, aki ebben az erdőben sétálva teremtette meg népszerű mesekönyve, a Négyszögletű Kerek Erdő lakóit, Vacskamatit, Dömdödömöt, Ló Szerafint és a többieket. A Csunya-erdőbe azóta sem érkeztek meg a pomogácsok, viszont jött egy náluk is sokkal ijesztőbb szörny, az aszály – és szinte teljesen megsemmisítette az erdő szélén lévő Csunya-tavat, amely korábban a kirándulók és a horgászok paradicsoma volt.

„A haverokkal rendszeresen szoktunk a Csunya-tónál biciklizni, de ezen a nyáron megdöbbentő volt, hogy milyen rövid idő alatt és mennyire látványosan lepusztult a tó. Kevesebb mint egy hónap alatt szinte teljesen kiszáradt, pedig azt reméltük, hogy az intenzív esőzések, amik augusztus vége felé voltak, javítanak a helyzeten. Most a tóból gyakorlatilag egy pocsolya maradt, az iszap tele van döglött hallal, és a környéken iszonyú szag terjeng”

– írta olvasónk, Gergő, szeptember elején, és megrázó képeket is küldött a péceli tó állapotáról.

Egy héttel később a tónál már se büdöset nem éreztünk, se döglött halakat nem láttunk, de enélkül is elég dermesztő volt a látvány. Ahol valaha a horgászstégekig ért a víz, most sétálni lehet alattuk a kiszikkadt iszapon, a nád szárazon kókadozik, a tó körüli fák gyökérzete befonja a partot. A Tavi Tündér nevű ladikon sem ringatózik már Maminti, a „Vigyázz! Mélyvíz!” feliratot feleslegesen lengeti a szél, nemhogy mély víz, de víz is alig maradt a tóban.

Még ha kapnának is 40 millió forintot sem biztos, hogy megmenekülne a tó

A tó magánterület, a Péceli Horgász Egyesület a víz hasznosítója, halászati joguk van rá. Az egyesület elnöke, Dolhai András, a Telexnek elmondta, hogy sajnos már tavaly ősszel érzékelték a Csunya-tóban a vízszint csökkenését, ezért az őszi haltelepítést elhalasztották. Végül a telepítés idén el is maradt, mivel a szárazság következtében nyáron rohamosan apadni kezdett a tó.

Először fúrt kúttal próbálták pótolni a vizet, de a kút és a környező források is nagyrészt elapadtak. Hogy megelőzzék a halpusztulással járó kárt, az algák, gombák, baktériumok elszaporodását, megkeresték a Gödöllői Egyetemet, ahonnan azt a tanácsot kapták, hogy halásszák le a halakat. Hét mázsa halat tudtak kiszedni a tóból, ebből három mázsa nagy méretű busa volt, de volt a tóban amur, ponty, harcsa, süllő, csuka és keszeg is – a lehalászott mennyiség egy részét piaci feldolgozásra vitték, hogy csökkentsék a kárukat, az őshonos halállományt pedig egy halnevelő tóba helyezték át.

Az eredetileg 0,6 hektáros tó júliusra 0,1 hektárra zsugorodott, a két éve mért 2 méteres mélység pedig nagyjából 20 centisre apadt.

Ezt úgy próbálták orvosolni, hogy a tó medrében ástak egy 3 × 10 méter hosszú és 2 méter mély gödröt, hogy a lehalászást megúszó halak tudjanak hova menekülni. De az algásodás így is megkezdődött, ezt gyógyszeres kezelésekkel, és a víz szivattyúval való forgatásával igyekeztek kezelni. Most mélyítik a forrásokat és újakat is keresnek, a hét elején az egyik fúrásból pedig sikerült szivattyúval áttölteni vizet.

Ennek nyomát mi is láttuk, egy műanyag csövön keresztül lassacskán csordogál a tiszta víz az egyébként barnás habbal teli mederbe. Az átlátszó részen az egyetlen élőlény, amit láttunk, egy teknős volt, de Dolhai András szerint a vízben maradtak még halak és örülnek a friss víznek.

Megpróbálták az iszapot is kikotorni a már kiszáradt részről, hogy az alatta lévő források visszataláljanak a földfelszínre, de ezzel egyelőre felhagytak. Mint mondja,

„a tó kiszáradt területének kotrása harminc-negyven millió forintba kerülne, de ha kapnánk is bármelyik hivataltól ennyi pénzt, sajnos akkor sem garantálná semmi, hogy elegendő vizet találnánk a tó visszatáplálására”.

A horgászegyesület ennek ellenére nem mondott le róla, hogy a tó medrét megóvják, a Mohosztól és a Gödöllői Egyetemtől is kapnak szakmai segítséget, azonban ez anyagi források nélkül egyelőre kevés – márpedig hiába jelezték a problémát az önkormányzatnak és a kormányhivatalnak, egyelőre sehonnan sem kaptak támogatást.

A tó partjához közeli utca egyik házának kertjében éppen gazol Irén, amikor megszólítjuk. A nyugdíjas nő elmeséli, hogy a férje és a rokonsága gyakran járt a tóra horgászni, esténként látták ahogy a tóra repülnek a vadkacsák, a szürke gémek vacsorázni. Még mindig látni belőlük pár példányt, de aztán visszafordulnak, és inkább elrepülnek a Naplás-tó irányába.

„Hát most aztán nevéhez méltóan tényleg csúnya lett a Csunya-tó. Nemcsak az a baj, hogy kiszáradt, hanem hogy kijönnek a gyerekek, és minden vackot, műanyagszemetet beledobálnak a mederbe. Hát ilyenek az emberek, tönkretesznek mindent, tönkreteszik a világot. Én azt mondom, hogy ha másból nem értünk, nem is baj, ha kapunk ilyen pofonokat, hátha akkor történik valami végre a fejekben.”

A damilnak kéne beleszakadnia a tóba, de most a szívem szakad bele a látványba

Dolhai, aki a Horgászegyesületek Pest Megyei Szövetségének elnöke is, elmondta, hogy pár hete körbekérdezték a tagegyesületeiket, hogy hol vannak még problémák a megyében az aszály miatt. Eddig hét helyről kaptak aggasztó híreket, köztük a nagykátai egyesülettől, ott azt közölték velük, hogy három vízterületet kezelnek, ebből kettő, a Farmos II. nevű víztározó és a Hajta-patak teljesen kiszáradt, míg a harmadik, a Tápió-patak felerészben.

A péceli tóhoz képest a farmosi víztározó látványa a remény egyetlen szikráját sem villantja meg. A Natura 2000-es, 280 hektárnyi természetvédelmi területen lévő két, egykor két-két hektáros tóból egy nagyjából egy négyzetméteres pocsolya maradt. Körülötte a föld mélyen felrepedezett a mederben, a fajokban gazdag életre már csak döglött kagylók, pár szárazra aszalódott kis hal, a gaz és a gyékény emlékeztet.

A természetvédelmi terület állami tulajdonban van, a víz hasznosítója pedig a Nagykáta és vidéke horgászegyesület. Hozbor Gyula, az egyesület elnöke elmesélte, hogy a csapadékhiány miatt tavaly június közepén már letettek arról, hogy halat telepítsenek a tavakba, azután pedig egyre rosszabb lett a helyzet. Valaha megközelítőleg két méter mély volt a víz a két tóban, de június végére teljesen kiszáradtak, ahogy az azokat tápláló Hajta-patak is. A patak medrét felveri a gaz, egy csepp víz sincs benne, így elég szomorú látványt nyújt a ráépült zsilip is, aminek a 230 centiig befokozott vízmércéje most csak az eldobott PET-palackok és üdítősdobozok mennyiségét mutatja.

„Hihetetlen érzés ez nekem, olyan, mintha meghalt volna valakim. Az a nyugalom, ami megszállt itt minket, amikor kijöttünk horgászni, most teljesen eltűnt, csak a gyász maradt. Reménykedünk azért persze, várakozunk. Már álmodom is azzal, hogy visszajön a víz a Hajtába.”

A két tóban a telepített pontyokon kívül csukák, süllők, balinok, harcsák, keszegfélék voltak, és védett halak is, például a fokozottan védett lápi póc. Itt nem tudták lehalászni a halakat a tóból, mert egyetlen halgazdálkodót sem találtak, aki befogadta volna a halakat, féltek az esetleges fertőzésektől.

De szerencsére nem is maradtak az egyre fogyatkozó vízben halak, Hozbor úgy fogalmaz, hogy a benne lévő 40 mázsa hal (piaci áron nagyjából 8 millió forintnyi) „elfogyott”.

„A környék tele van vidrákkal, hódokkal, kócsagokkal és gémekkel, és amikor alacsony volt a víz, idejártak halászni, mondhatni, lehalászták ők helyettünk. Halpusztulás így csak nagyon kevés volt, nagyjából 20 példányt találtunk összesen, de mire visszajöttünk volna kiszedni, az éjszaka folyamán a vaddisznók, a rókák elfogyasztották őket.”

Próbáltak egyeztetni a természetvédelmi hatóságokkal, hogy kutat fúrhassanak, hátha úgy vissza lehetne táplálni a vizet, de azt a választ kapták, hogy szó sem lehet róla. Márpedig, ha nem érkezik csapadék, valamilyen megoldást kell találni, ugyanis az állami tulajdonában lévő Farmos I. víztározó is teljesen kiszáradt, a nádas most szárazon, lábon áll rajta.

A két tó egyébként egyszer már kiszáradt teljesen, 1979 és 1982 között. Hozbor még emlékszik rá, hogy akkor gyerekek fociztak a medrükben. Gyerekek idén is jártak ide, mert tanösvény vezet át a természetvédelmi területen, ami megmutatja, hogy milyen fajgazdag ez a vidék, de az osztálykirándulásoknak mára katasztrófaturizmus-hangulatuk lett.

A tónál összefutunk Jánossal, aki szintén katasztrófaturistaként érkezik. Mint mondja, 40 éve horgászik, és már elég sokba került neki a klímaváltozás. A tó kiszáradása miatt ugyanis most másik három helyen is ki kellett váltania a horgászengedélyét.

„Régebben én itt mennyi pontyot fogtam! Egy évben negyven példányt lehetett kifogni, na azt én mind kifogtam. Most csak azért jöttem, mert egy barátom fia mutatott képeket, és nem akartam elhinni neki, hogy ez tényleg így néz ki. De valóban, az élet nyoma sem maradt. A damilnak kéne beleszakadnia a tóba, de most a szívem szakad bele a látványba. Negyven éve horgászom, már akkor is szó volt róla, hogy jön a mediterrán éghajlat ide is, de én nem látom, hogy bárki tenne ez ellen bármit is. Mit csinálnak a politikusok, mi más lehet ennél fontosabb?!”

Országszerte 120 vízgazdálkodási terület száradt ki

Pest megyében a péceli és a farmosi tavak mellett szintén nagy a baj Tápiószentmártonon, ahol a horgásztavat évtizedek óta a Tápió folyóból táplálták, ami kis túlzással kiszáradt. A tavat üzemeltető horgászegyesület kénytelen volt valamilyen megoldást keresni a teljes kiszáradás ellen, ezért kutat fúrattak, de ez sem hozta meg a várt eredményt. Az Anyácsai-tó is a felére apadt, ami még egy tavat veszélyeztet, a gyermelyit, ugyanis azt is ezzel a vízzel táplálták.

A nagybörzsönyi horgászegyesület szintén küszködik, a víztározó vízszintje kb. 70 centivel alacsonyabb az átlagosnál, a tó felső része szárazra került. A tavat tápláló patak gyakorlatilag kiszáradt, egy másik tavat tápláló forrás pedig az évek alatt eliszaposodott. A biatorbágyi Peca-tó vízszintje szintén leapadt a nagy nyári melegben, körülbelül 30-35 centit.

A probléma természetesen nem csak Pest megyét érinti, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) főigazgatója, Dérer István, a Telexnek azt mondta, hogy a Nyugat-Dunántúl kivételével az egész országban nagy a baj.

Augusztus végén országosan 120 vízgazdálkodási területet tartottak nyilván, amely vagy teljesen kiszáradt, vagy, ha maradt is benne valamennyi víz, a halállomány teljesen elpusztult.

Jellemzően patakok, kisebb csatornák és felsőbb folyószakaszok, az állóvizeket tekintve a kisebb, 20 hektár alatti tavak száradtak ki, de pár nagyobb tározó is teljesen eltűnt, mint például a 18 hektáros debreceni Vekeri-tó.

A Telex hétrészes sorozatot készített az idei aszály hatásairól, amit ide kattintva tud elolvasni.