Karácsony kíváncsian várja a kormány fűtési limitjéről szóló lejárató cikkeket

2022. szeptember 8. – 14:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Vajon a lakájmédia most a kormányon is gúnyolódni fog, hogy 18 fokos fűtési határt szabtak meg az állami intézményekben?” – tette fel Facebookon a kérdést Karácsony Gergely, utalva arra, hogy amikor nyáron a Fővárosi Önkormányzat vette számba a lehetőségeket az energiaválság kezelésére, „lejárató cikkek százai születtek, hogy majd télen megfagynak a budapestiek az intézményekben, ahol a kollégáim sapkában és sálban üldögélnek”.

„Amikor augusztusban bejelentettük Budapest első energiacsomagját, 21 fokos fűtési határt állapítottunk meg, kivéve természetesen az idősotthonokban és az ápolási tevékenységet végző intézményekben” – írta a főpolgármester az augusztus végi intézkedésről.

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy 18 fokot írhatnak elő az állami intézményekben, például a Miniszterelnökségen is támogatják a 18 fok előírását. Azt Gulyás nem ígérte, hogy mindenhol ennyi lesz a hőmérséklet, de minden állami intézményben hidegebb lesz.

Két hetük van a minisztereknek arra, hogy kitalálják, hogyan érhetik el a területükön a gázfelhasználás 25 százalékos csökkentését. Az, hogy az iskolákban is 18 fokra kell-e vinni a hőmérsékletet, Gulyás szerint még nem eldöntött ügy.

Arról, hogy a kormány és médiája is eddig milyen jól elnevetgélt a takarékoskodáson, ebben a cikkben olvashatnak, például a jobboldali véleményvezér Jeszenszky Zsolt azt írta, hogy „Spórolj a gázzal! Fingjál befőttesüvegbe!” – a posztjában a szöveg mögött pedig az Európai Bizottság vezetői voltak láthatóak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!