„Ez egy hosszútávú kiállás” – négy gimnázium előtt virrasztottak a magyar oktatásért

2022. szeptember 4. – 23:46

frissítve

„Ez egy hosszútávú kiállás” – négy gimnázium előtt virrasztottak a magyar oktatásért
A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium előtt vasárnap kora este már gyülekeztek a diákok – Fotó: Huszti István / Telex.hu

Másolás

Vágólapra másolva

Négy budapesti gimnázium előtt tartottak virrasztást a magyar oktatásért vasárnap este hét és hétfő reggel kilenc óra között. Vasárnap este nemcsak a résztvevő gimnáziumok tanulói voltak az iskolák épületei előtt, máshonnan is csatlakoztak diákok, de voltak kint tanárok és a velük szolidaritást vállaló demonstrálók is. A virrasztóknak sokan vittek süteményeket, pokrócot, meleg kávét. A diákok a kiállásukkal tanáraikat támogatják, akik a béreik növelését, a munkaterheik csökkentését és a sztrájkjoguk visszaállítását követelik a kormánytól. A diákok szerint lehetnek még hasonló megmozdulások, ha a kormány nem enged a tanáraik követeléseinek.

Ahogy azt a pénteki tüntetésen bejelentették, vasárnap este négy budapesti gimnázium előtt virrasztottak diákok: a Vörösmarty Mihály Gimnázium, a Szent István Gimnázium, az Óbudai Gimnázium és a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola előtti járda megtelt kockás ingekkel, pokrócokkal, meleg kávéval és transzparenssekkel.

A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium bejáratára is kockás zászlót tűztek a diákok – Fotó: Huszti István / Telex
A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium bejáratára is kockás zászlót tűztek a diákok – Fotó: Huszti István / Telex

A diákok az előzetes terv szerint vasárnap este hét órától hétfő reggel kilencig virrasztanak a kijelölt négy helyszínen. Ezzel tanáraik mellett szeretnének kiállni, akik magasabb béreket, a munkaterheik csökkentését és a sztrájktörvény visszaállítását követelik.

Többen pokróccal, étellel segítenek

A Szent István Gimnáziumnál pár perccel hét óra után tizenkét diák gyülekezett az iskola épülete előtt. Ők kockás pokrócokon ültek, kockás inget akasztottak egy fára, és még az iskola bejárati ajtajának kilincsére is kockás felsőt lógattak. A virrasztás kezdetén egy diák volt, aki nem a Szent István Gimnázium tanulója, ő a közeli ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolából érkezett. Szolidaritásuk kifejezésre több felnőtt is meglátogatta őket, például a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium egyik tanára.

Mihalics Lili, a Szent István Gimnázium diákja a Telexnek azt mondta: már sikerként könyvelik el az eseményt, mert többen vannak, mint amire számítottak. Éjszaka beszélgetni fognak, gyertyát gyújtanak, transzparenseket készítenek.

„Ez egy olyan hosszútávú kiállás, amivel azt szeretnénk megmutatni az egész társadalomnak és a tanárainknak, hogy mi mennyire elkötelezettek vagyunk, mert ennyire fontos nekünk ez az ügy”.

Mihalics Lili azt is mondta: többen jelezték, hogy pokróccal, étellel segítenek, egy férfi pedig nemrég leparkolt, és pizzát akart rendelni nekik.

Ez a fajta szolidaritás, az emberek támogató hozzáállása minden iskolánál megfigyelhető volt. Mikor odaértem a Vörösmarty Mihály Gimnáziumhoz, éppen a közeli lakók meggyes süteményt hoztak a diákoknak. Este nyolc órakor 15-en voltak az iskola épülete előtt, de előzetesen negyvenen jelezték részvételüket, közülük 15-en mondták, hogy egész éjszakára maradnak. Egy tanáruk éppen akkor érkezett meg, mikor Kranyik Tündével, a Vörösmarty egyik tanulójával beszélgettem. A tanár azt ígérte, hogy jön még pár kollégája.

„Várjuk őket szeretettel, értük vagyunk itt!”

– válaszolta Kranyik Tünde.

Itt is leginkább a szervező iskola, azaz a Vörösmarty Mihály Gimnázium diákjai virrasztottak, de a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium egy tanulója is képviseltette magát. Kranyik Tünde úgy tudta, később még mennek oda a Szent László Gimnáziumból is.

Az Óbudai Gimnázium előtt transzparensekkel szolidarítottak a diákok a tanáraikért vasárnap este – Fotó: Huszti István / Telex
Az Óbudai Gimnázium előtt transzparensekkel szolidarítottak a diákok a tanáraikért vasárnap este – Fotó: Huszti István / Telex

Náluk valószínűleg nem fog másnap kilencig tartani a virrasztás, többek között azért sem, mert Kranyik Tündének reggel nyolckor muszáj elindulnia. Úgy gondolja, hogy az első órára már be fognak menni a diákok. Az éjszakázásra kempingággyal, kemping asztallal és székkel készülnek, a hideg ellen van náluk hálózsák.

Tanárainkat polgári engedetlenségre szólítjuk fel

A Kodály Zoltán Gimnázium előtt fél kilenckor körülbelül 25-en voltak, több tanár is megjelent. Ide is több iskolából érkeztek támogatók, például az Eötvös József Gimnáziumból. Ők azt tervezik, hogy valószínűleg be fognak menni hétfőn az első órára, de Strbka Anna, az Eötvös József Gimnázium diákja azt mondta: ő tud olyanról, aki nem megy be. Ők is csak pozitív visszajelzéseket kaptak a kiállásukért. Egy férfi pont akkor kérdezte meg a rendezőket, hogy mire lenne szükségük, mikor ott voltunk, ők a sós nassolnivalót mondták, mert „az még jól jöhet éjszakára”.

Az Óbudai Gimnáziumnál már egészen fesztivál hangulat fogadott minket este kilenc óra körül. A fiatalok csoportokba verődve ültek a földön vagy padokon, kinek hol jutott hely. Itt volt a legtöbb ember, a szervezők azt mondták: nemrégen még 70-en voltak, körülbelül 10-15-en maradnak éjszakára is. De többen korán reggel visszajönnek, hogy az iskolába jövő diákokat, tanárokat arra ösztönözzék, ne menjenek be az első órára. Több transzparenst is kihelyeztek, amiken olyan üzenetek olvashatóak, mint például:

„Ne menj be, állj ki magadért!”

Bodor András Péter, az Óbudai Gimnázium diákja a Telexnek azt mondta: a tanáraikat sztrájkra és polgári engedetlenségre szólítják fel, amennyiben a kormány továbbra sem egyeztet a követeléseikről. Azt is elárulta, hogy tervezik folytatni a szolidaritási akciót, de erről részleteket még nem szeretett volna megosztani.

Az Óbudai Gimnázium előtt a diákok gyertyákat gyújtottak az egész éjszakás virrasztás előtt – Fotó: Huszti István / Telex
Az Óbudai Gimnázium előtt a diákok gyertyákat gyújtottak az egész éjszakás virrasztás előtt – Fotó: Huszti István / Telex

Ide is több iskolából érkeztek diákok, például öten jöttek az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumból. Bellai Zorka Hanna, az AKG tanulója azt mondta: többen is szerettek volna jönni, de nem akarták leuralni a résztvevőket, mert alternatív iskolaként őket nem érinti annyira a mostani ügy. Hozzátette:

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy folyamatos szolidaritást mutassunk a diáktársaink felé, mert azt gondoljuk, mindenkit ugyanolyan oktatás illet meg, és a tanárokat is ugyanolyan fizetés, és bánásmód, mint ami például a mi iskolánkban megvalósul”.

A pedagógusok is folytatják a tiltakozást

A diákok mellett a pedagógusok is folytatják a szeptember elsejétől megkezdett tiltakozást. A Tanítanék Mozgalom pénteken bejelentette, hogy hétfőtől gördülő polgári engedetlenséget javasolnak. Ez azt jelenti, hogy minden héten másik napon ne vegyék fel a munkát a pedagógusok. A Kölcsey Ferenc Gimnázium és a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium több tanára hétfőn megkezdi a polgári engedetlenséget. A Kölcseyben egész nap nem fognak dolgozni a csatlakozó tanárok, az Illyésben két órán át fog tartani a munkabeszüntetés.

A pedagógusok szakszervezete engedetlenségre nem szólítja fel a tanárokat, de országos sztrájkot szerveznek, amiből csak november végére lehet valami. A tanárok nehezebb helyzetben vannak, amióta a sztrájktörvényt elfogadták. Ez az a törvény, ami olyan elégséges szolgáltatásokat ír elő a tanároknak, amelyek betartása szerintük ellehetetleníti, lényegében láthatatlanná teszi a sztrájkjukat. Ennek egyik legjobban kritizált pontja, hogy a gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben fent kell tartani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!