Élő adásban jelentette be távozását a Best FM műsorvezetője, politikai nyomásról beszélt

2022. augusztus 31. – 20:25

Másolás

Vágólapra másolva

Molnár Gina, a debreceni Best FM rádió műsorvezetője élő adásban jelentette be, hogy távozik a rádiótól. Azt mondta, eddig katás vállalkozóként dolgozott, de a Mészáros Lőrinchez közeli cég tizenkét év után sem jelentette volna be őt munkavállalóként – írja a Debreciner.hu.

A műsorvezető szerdán élő adásban köszönt el a hallgatóktól. Azt mondta, amikor tizenkét évvel ezelőtt a rádióhoz érkezett, akkor még a Best FM-et tartotta a vidéki rádiózás fellegvárának.

„Azóta viszont a politika nyomás miatt itt sok minden megváltozott. Emiatt rég azt érzem, hogy csak egy átutazó vagyok, és tovább kell állnom. Ezt a katás változások is megerősítették bennem. Mert míg a kormány azt hangoztatja, hogy a gazdaság kifehérítése a cél, addig én azt tapasztaltam, hogy bejelenteni senki sem szeretné a dolgozóit. Engem sem fognak, pedig bíztam benne, hogy tizenkét év után, nőként, gyermekvállalás előtt ez nem kérdés, ha Magyarország leggazdagabb emberének dolgozom”

– mondta. Ezzel arra utalt, hogy a Best FM Mészáros Lőrinc egyik bizalmasának, Sakalj Ferencnek a tulajdona. Róla ebben a cikkben írtunk bővebben.

Hozzátette, hogy döntésével bátorságot szeretne adni azoknak, akik hasonló cipőben járnak, de félnek változtatni. „Szerintem nem kell, mert a bátorság nagyon egyszerű: vessző helyett pontot kell tenni, és valahogyan biztosan lesz” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!