Eldőlt: megtartják a tűzijátékot

2022. augusztus 27. – 16:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Délután 4-től ismét összeült az ünnepi tűzijáték lebonyolításáért felelős operatív törzs, hogy felmérje: vajon áll-e fenn az összegyűjtött és értékelt információk alapján olyan körülmény, mely kérdésessé tenné a 19 óra 30 perckor kezdődő díszelgő áthúzást, illetve a 21 órakor kezdődő ünnepi tűzijátékot.

A válasz: nincs.

Az operatív törzs azonban egészen a tűzijáték végéig ülésezik, és amennyiben szükséges, azonnal tájékoztatja a közvéleményt, informálta a Facebookon olvasóit Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, nemzetközi szóvivő.

Az OMSZ országos figyelmeztető előrejelzésében ugyan szó van zivatarokról, de ebből is azt lehet kiolvasni, hogy nem sok esély van arra, hogy a tűzijátékra ezek hatással legyenek. Mint írják, késő délutántól nyugat felől növekedni kezd a zivatarok kialakulási valószínűsége – este, éjszaka nagyobb eséllyel a Dunántúl nyugati és középső részén, jóval kisebb valószínűséggel a Duna vonalának környezetében fordulhatnak elő.

A Technológiai és Ipari Minisztériumot vezető Palkovics László hétfőn, az augusztus 20-i hétvége után menesztette az OMSZ elnökét és elnökhelyettesét. A közvélemény jelentős része szerint ez amiatt történt, hogy az állami ünnepségre az OMSZ 75-80 százalékos valószínűséggel esőt, vihart jelzett előre Budapestre, ezért lefújták az esti tűzijátékot.

A 20-25 százalékos valószínűség jött be: a vihar elmaradt a főváros környékén. Kedden Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: az augusztus 20-i előrejelzés csak az utolsó csepp volt a pohárban, az OMSZ vezetőit korábbi hibák és „kompetenciahiány” miatt menesztette az ipari miniszter.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!