Novák Katalin üzeni a nőknek: Nem érdemes lemondani a gyermekvállalásról csak azért, mert valaki szereti a munkáját

2022. augusztus 26. – 10:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Novák Katalin a vatikáni rádió magyar nyelvű adásában arról beszélt, hogy Ferenc pápát meglepték a magyar családpolitika eredményei, hogy megduplázódott a házasságkötések és felére csökkent az abortuszok száma – írja az MTI. A köztársasági elnök saját elmondása szerint Ferenc pápával sokat beszélgettek a családok helyzetéről: szóba került a hagyományos családok segítése, de az is, hogy a fiatalok milyen gyakran találkoznak azzal a káros megközelítéssel, ami szerint a gyermek teher, nyűg, és ökológiai lábnyoma miatt veszélyt jelent a Föld fennmaradására, és a szakmai kiteljesedés útjába áll.

Novák Katalin személyes küldetésének nevezte, hogy elmondja a fiatal nőknek:

nem érdemes lemondani a gyermekvállalásról csak azért, mert valaki szereti a munkáját, szeretne a hivatásában kiteljesedni.

Novák ezen mondatának időzítése különösen pikáns, miután az Állami Számvevőszék által csütörtökön közzétett elemzés sokak számára sértően arról írt, a nők jelentős felsőoktatási túlreprezentáltsága demográfiai problémákat okozhat, mert megnehezíti a pártalálást, illetve a gyermekvállalás csökkenésének kockázatához vezethet.

A magyarok családszeretetének hangoztatása mellett Novák azt is kiemelte, hogy vissza kell utasítani a hagyományos családok felbomlasztását célul kitűző káros ideológiát. Az államfő szerint Ferenc pápa nagyon meglepődött a magyar családpolitika eredményein, hogy megduplázódott a házasságkötések száma és felére csökkent az abortuszok aránya, majd szomorúan fogalmazta meg azt a megállapítását, hogy a házasság mennyire kiment a divatból Európa-szerte és a fejlett világ jelentős részében.

Eközben azonban pénteken megjelentek a KSH előzetes demográfiai adatai az idei születések, házasságkötések és halálozások számáról: mindhárom mutató csökkenést mutat.

2021 augusztusa és 2022 júliusa között a születések száma 1,2, a halálozásoké 8,8, a házasságkötéseké 7,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

Novák Katalin mindezeken túl elmondta azt is, hogy személyesen adott át meghívólevelet Ferenc pápának, és a tavalyinál hosszabb látogatásra invitálta a pápát, aki megerősítette: szeretne Magyarországra jönni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!